Sport

Kötelező győzelem szombaton, tisztes helytállás szerdán

Simon Zsófi, az UNI SEAT Győr kosara a vártnál hamarabb épült fel bokaszalag-sérüléséből, így már szombaton bevethető volt a BEAC ellen.

Az UNI SEAT lesújtó vereséget mért az ELTE-BEAC Újbudára, 92-37 arányú győzelmet aratva szombaton. A győri csapat honlapján olvasható összefoglalóban jelentős szerepet kap annak taglalása, milyen nyomasztó körülmények között küzdött meg egymással a két együttes.

– A BEAC elleni mérkőzésen hoztuk a kötelező győzelmet – kezdte a beszámolót Simon Zsófia, majd hozzátett – máshol nem tapasztaltunk ilyen mostoha körülmények, sajnálatos módon a BEAC elveszítette régi fényét. Amikor én ott játszottam, a városnak akkor sem volt pénze arra, hogy támogassa a csapatot, nem tudom, mi történt azóta és nem is szeretnénk állást foglalni ebben az ügyben.

A szerdai Euroliga meccsről pedig a következőképp vélekedik az UNI SEAT játékosa:

– Nekimegyünk a Galatasaray-nak, aztán meglátjuk, mit tudunk mutatni ellenük, azért itthon is egy félidőt partiban voltunk velük, nem csupán a tisztes helytállás a célunk, egy-egy negyedenkénti győzelemnek is örülnénk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik