Sport

Rakonczay Gábor kenuja kikötött Las Palmason

rakonczay(1024x768).png (rakonczay gábor, )
rakonczay(1024x768).png (rakonczay gábor, )

Az Atlanti-óceán kelet-nyugat irányú átkenuzása a világon elsőként és egyedül. A magyar sportember december 21-én indult Portugáliából és ma kikötött a Kanári szigeteken. Több Guiness-rekordot máris megdöntött.

Ezerkétszáz kilométer, kenuval, az Atlanti-óceán egyik legforgalmasabb hajózócsatornáját átszelve, húsz nap alatt – ez volt az a célkitűzés, amelyet Rakonczay Gábor megfogalmazott transzatlanti kalandja első feladataként. A Vitéz névre keresztelt, és Fa Nándor által készített hajó a tervezett 20 nap helyett, – ami önmagában is erős idő lett volna – mindössze 16 nap 19 óra 25 perc alatt teljesítette a portugáliai Lagos és Las Palmas közötti távot.

Rakonczay Gábor – mivel a világon az első, aki kenuval megtette ezt a szakaszt – máris megszerezte magának az elsőségért járó Guinness-világrekordot. Segítője és társa Rakonczay Viki szerint Gábor nem elégedett meg ennyivel, a tőle telhető legtöbbet kihozva magából, átlagosan naponta 68 km-t tett meg.

Én már megnéztem a fotókat, hallgatom Gábor beszámolóját, elképesztő!” -írta ma az eseményeket követő portálukon Gábor felesége.

Minek köszönhető ez a fantasztikus tempó?  “Mindennek az alapja a Fa Nándor által megalkotott remek hajó, aminek a szerkezete, formája ideális az óceáni körülményekre, a biztonságos stabilitás mellett kategóriáját tekintve kellően gyors tud lenni állítja Viki, – fontos a felszerelés, az élelmiszer gondos megválogatása, behelyezése a hajóba.

Minden egyes kilogramm számít, amikor emberi erővel mozgatunk egy ekkora hajót, viszont a megfelelő kalóriamennyiségnek és az eszközöknek ott kell lenniük, tehát nagyon alapos és körültekintő felméréssel állítottuk össze a hajó belső tartalmát.”

Útja, amely tervei szerint nyolcvan napig tart, a Kanári-szigetekről (ahova eredetileg január 10-én kellett volna befutnia) a karibi szigetvilág felé folytódik tovább, a nyílt óceánon. Gábor napi kalandjai nyomon követhetők a google mapson, ahol “hajónaplóját is vezeti”.


View óceán átkenuzás in a larger map

Gábor fotózott delfineket, kísérte egy ideig egy óriásteknős és manőverezett óriási hajók között, amelyek a gibraltári szoroson át vezető hajózó útvonalon haladva gyakran nem is észlelték aprócska járművét.  Nem egyszer fordították vízbe már kenuját az óriás hullámok. Az utolsó etapot egy napon át 99 kilométert evezve, mindössze 3 órát pihenve megállás nélkül tette meg.

 

A december 10-i indulás előtti utolsó interjú a Rakonczai házaspárral itt nézhető meg.

Rakonczay Gábor teljes távja 5200 kilóméter, amiből az 1200 kilóméteres első szakaszt zárta a las palmas-i ködös befutó. Kis regenerálódás vár most rá, aztán folytatja – immár nyugat felé fordítva kenuja orrát – április 10-ig tartó kalandját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik