Sport

Schlierenzauer végső sikere

Az osztrák Gregor Schlierenzauer nyerte a síugrók 60. Négysáncversenyét.

Schlierenzauer a sorozat utolsó, bischofshofeni állomásán harmadik helyével megőrizte előnyét összetettben. A versenyen, amelyen a szakadó hóesés miatt csak egy sorozatot tudtak lebonyolítani, a szintén osztrák Thomas Morgenstern győzött, aki ezzel címvédőként másodikként zárta a sorozatot.

A csapatban olimpiai bajnok Schlierenzauernek 17 pontos előnye volt honfitársa, Andreas Kofler előtt, azaz két biztonsági ugrással is megelégedhetett volna. Ehelyett 131 méterrel a harmadik legjobb eredményt érte el az első sorozatban Morgenstern és a norvég Anders Bardal után, ezzel végleg eldöntötte a küzdelmet, ráadásul a második ugrásokra a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt már nem kerülhetett sor.

A 22. születésnapját szombaton ünneplő Schlierenzauer pályafutása során először nyert a Négysáncversenyen, s úgy diadalmaskodott, hogy a négy állomásból kettőn győzött. Összetettben pedig hármas osztrák siker született, miután az egy-egy versenyen győztes Morgenstern és Kofler lett a második, illetve harmadik.

Schlierenzauer 20 ezer svájci frankos jutalmat kapott összetettbeli sikeréért.

Eredmények – Négysáncverseny, 4. állomás

1. Thomas Morgenstern (osztrák) 138,7 pont (135 m)
2. Anders Bardal (norvég) 136,5 (135)
3. Gregor Schlierenzauer (osztrák) 128,4 (131)

Az összetett végeredménye:

1. Schlierenzauer 933,8 pont
2. Morgenstern 908,0
3. Andreas Kofler (osztrák) 896,9

A Vk állása 11 verseny után (még 16 van hátra): 1. Kofler 772 pont, 2. Schlierenzauer 716, 3. Bardal 589

Ajánlott videó

Olvasói sztorik