Sport

Tatán és Barcelonában gyúrnak az öttusázók 2012-re

A sűrű versenyszezon csúcspontja, a londoni olimpia előtt világ- és Európa-bajnokságot is rendeznek.

Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány arról számolt be csütörtökön, hogy Grand Canaria-i meleg égövi tábor volt betervezve a most következő időszakra, de anyagiak, illetve szervezési nehézségek miatt ez meghiúsult, így jövő hétfőtől két hétig Tatán zajlanak majd az edzések.

“Ezen időszakon belül, a jövő hét végétől, az azutáni hét közepéig a vívókkal együtt készülünk” – mondta a szakvezető, hozzátéve, hogy a szűkebb válogatott keret – Marosi Ádám, Kasza Róbert, Demeter Bence, Tibolya Péter, Kovács Sarolta, Tóth Adrienn, Gyenesei Leila, Földházi Zsófia és Cseh Krisztina – mellett néhány hazai edzőpartner is ott lesz majd az edzőtáborban.

Január 28-tól február 12-ig a Barcelona melletti San Cugatban folytatódik a felkészülés, aztán február 18-19-n a budapesti fedettpályás versennyel már el is érkezik az első erőfelmérő. A Világkupa-sorozat március 8-án kezdődik az egyesült államokbeli Charlotte-ban, a következő hétvégén pedig Rio de Janeiro lesz a házigazda.


“Most tanakodunk azon, hogy hogyan utazzunk. Lehet, hogy kettébontom a társaságot, de az is lehet, hogy csak az egyik versenyre megyünk el, a kettő együtt ugyanis jó kilencmillió forintba kerülne”
– fogalmazott a kapitány.

Áprilisban két vk-forduló lesz – az első Százhalombattán -, majd következik májusban a világbajnokság Rómában, illetve a vk-döntő a kínai Csengtuban (Chengdu). Az Európa-bajnokságra már az olimpiai kvalifikációs időszak zárultával, júliusban kerül sor Szófiában.

“Oda valószínűleg komplett csapattal megyünk. Azoknak, akik az olimpián indulhatnak, jó erőfelmérő lesz a felkészülés közben, a többieknek pedig ugyanolyan éles verseny, mint egyébként. Utóbbiakra több feladat is hárul majd” – vázolta terveit Pálvölgyi Miklós.

Öttusában egy országból legfeljebb két-két férfi és női versenyző vehet részt a játékokon, de többen is szerezhetnek kvótát. Amennyiben ez így van – és a magyarok esetében ennek komoly az esélye -, az adott ország szövetsége dönti el, ki induljon az olimpián. A magyarok közül mostanáig Kasza Róbert és Marosi Ádám, illetve Tóth Adrienn és Kovács Sarolta harcolta ki az ötkarikás részvétel jogát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik