Sport

Hamarosan eldől a magyar pályázat sorsa

Jövő csütörtökön ünnepélyes sajtótájékoztató keretében jelentik be, hol rendezik a 2017-es Világjátékokat.

A Budapest és Gödöllő közös pályázatát képviselő magyar delegáció jövő hét szerdán tartja meg prezentációját Lausanne-ban, majd a Világjátékok Nemzetközi Szövetsége (IWGA) egy nappal később jelenti be a győztest.

Szántó Éva, a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) főtitkára elmondta, hogy rajta kívül Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára, Szeneczey Balázs főpolgármesteri kabinetfőnök és Gémesi György, az NSSZ elnöke, egyben Gödöllő polgármestere lesz biztosan tagja a küldöttségnek.

“A magyar prezentációra szerdán 14 és 15 óra között kerül sor a lausanne-i Olimpiai Múzeumban. Az utolsó előadások után az IWGA hattagú elnöksége dönt a helyszínről, melyet csütörtök délben jelentenek be szintén az Olimpiai Múzeumban” – mondta Szántó Éva.

Amennyiben a magyar pályázatot hirdetik ki győztesnek, a 2017-es Világjátékok versenyei 24 helyszínen zajlanak majd. Gödöllő mellett Budapesten négy központ lesz: a Budapesti Olimpiai Centrum, a Margitsziget, a Városliget és a Népliget, továbbá lesz két külső helyszín, a dunaharaszti tó és egy bowlingcentrum az egyik budai bevásárlóközpontban.

Budapest mellett a lengyelországi Wroclaw és a dél-afrikai Fokváros kandidál az esemény rendezési jogára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik