Sport

A kajak-kenun és a vízilabdán sok magyar lesz Londonban

A Magyar Olimpai Bizottság partnere, a Pegazus Tours a két sikersportágban adta el a legtöbb jegyet a londoni olimpiára.

A kajak-kenu versenyeken, illetve a vízilabdatornán lehet ott a legtöbb magyar szurkoló a londoni olimpián, amelynek utolsó hat napjára a rendelkezésre álló jegyek, illetve szálláshelyek 90 százalékát már értékesítette a Pegazus Sport Tours, a Magyar Olimpiai Bizottság hivatalos utazási irodája.

Kamuti Balázs ügyvezető igazgató elmondta, hogy vízilabdára mintegy 2300, kajak-kenura pedig nagyjából 2000 belépőt kaptak.

“A kajak-kenu versenyek nagyon népszerűek, már csak azért is, mert garantált a magyar részvétel, ezért karácsony előtt egy új csomagot hirdettünk meg, így akár már két napra is ki lehet majd utazni a játékokra” – mondta Kamuti, hozzátéve, hogy vízilabdában délelőtti, napközbeni és esti mérkőzésekre is rendeltek jegyeket, s majd ha meglesznek a résztvevők és megtörténik a sorsolás, akkor fognak cserélgetni más országok hivatalos utaztatóival. Amint azt megjegyezte, e tekintetben már megtörténtek az előkészületek.

A játékok eleje sem tűnik érdektelennek, akkor zajlik ugyanis többek között az úszás, a vívás és a cselgáncs, de például a vízilabdatornák is tartanak már az első napoktól és a Pegazusnál bíznak benne, hogy az ugyancsak komoly vonzerővel bíró férfi kézilabda-válogatott is ott lehet majd a hivatalosan július 27-én kezdődő játékokon.

Az iroda 30 ezer jegyet igényelt a szervezőktől, és csaknem 20 ezerre kapott visszaigazolást, ezt kezdhette meg értékesíteni tavaly március 16-tól. Az összes belépő 25 százalékát május végéig el is adta, onnantól kezdve csak utazási csomaggal együtt kínál belépőt. Hatnapos és háromnapos utakra, valamint a kizárólag a kajak-kenut megcélzó kétnapos programokra lehetett, illetve lehet még jelentkezni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik