Sport

Végre győzni tudott a Dallas Mavericks

Három vesztes mérkőzés után nyerni tudott a Dallas az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban.

A címvédő alakulat saját közönsége előtt 13 ponttal bizonyult jobbnak a Toronto Raptorsnál.

A győztes hazai csapatban Ian Mahinmi 19, Dirk Nowitzki pedig 18 pontot dobott, míg a másik oldalon Andrea Bargnani 30-at szorgoskodott össze.

A dallasi első siker képei:

Nagy meglepetésre (?) hazai pályán kapott ki a megerősödött Los Angeles Clippers, méghozzá a Lakerst már korábban elintéző Chicago Bullstól.

Nyert a Utah Jazz is, a Miami pedig ismét az utolsó pillanatokban biztosította be győzelmét, ezúttal a Minnesota ellen győztek Jamesék 103-101-re. Most is Dwayne Wade volt a hős, hat másodperccel a vége előtt egy remek figura végén talált be. LeBron James volt a legeredményesebb pontszerző: 34 egységig jutott, 10 lepattanó mellett.

A Miami győzelmének körülményei:

Az Orlando magicet ezúttal is szupersztárja, Dwight Howard vezette sikerre. Napjaink legdominánsabb centere 20 pontot, 24 lepattanót, négy-négy blokkot és asszisztot jegyzett a Charlotte Bobcats ellen, a nagyember ráadásul mindezt fault nélkül hozta össze.

Eredmények – NBA, legutóbbi játéknap
Dallas Mavericks – Toronto Raptors 99-86
Charlotte Bobcats – Orlando Magic 79-100
Indiana Pacers – Cleveland Cavaliers 98-91
Boston Celtics – Detroit Pistons 96-85
Atlanta Hawks – New Jersey Nets 105-98
Memphis Grizzlies – Houston Rockets 113-93
New Orleans Hornets – Phoenix Suns 78-93
Minnesota Timberwolves – Miami Heat 101-103
Milwaukee Bucks – Washington Wizards 102-81

Utah Jazz – Philadelphia 76ers 102-99
Los Angeles Clippers – Chicago Bulls 101-114

Ajánlott videó

Olvasói sztorik