Sport

Európa végén kullogunk

Magyarországon egyre kevesebben sportolnak. E folyamat megfordításán fáradozik Balogh Gábor egykori világ- és Európa-bajnok öttusázó.

Korábban a témában:

Balogh Gábor nemrég még versenyzőként került címlapokra. Az egyik legszebb, és egyben legnehezebb tradicionálisan magyar olimpiai sportágunkban, az öttusában vált példaképpé. Néhány szülő talán éppen miatta vitte le sportolni gyermekét. Néhány srác talán rá felnézve döntött úgy, ha törik, ha szakad sportoló lesz.

Balogh Gábor majd három éve szögre akasztotta a szöges cipőt, vívóruhát, úszógatyát, kisámfázta a lovas csizmát, lezsírozva szekrénybe helyezte a pisztolyt. Kikerülve az élsportolókat védő „búra” alól sem szakadt el a sporttól. Csak az élettere változott, a célja nem, az továbbra is a sport. Jelenleg miniszterelnöki sporttanácsadó.

– Minden kutatás azt bizonyítja, hogy egyre kevesebben sportolnak rendszeresen hazánkban. Nincs ez így jól. Ezen a területen az európai rangsor végén kullogunk. Mint ahogy a népegészségügyi mutatók is rosszak. A kettő összefügg. Azért dolgozom, hogy ezt a folyamatot megállítsuk, megfordítsuk.

– Hogyan lehet egy lassan két évtizede tartó tendenciát megfordítani?

– Általános szemléletmódváltásra van szükség.  Ehhez megfelelő forrás és partner szükséges, no és egy olyan program, amely képes a sportra nevelni. Az egészségügyi tárcával közös munkában mostanra állt össze az a pályázat, amely képes a sportot és a fizikai aktivitást, mint az egészségmegőrzés legjobb eszközét újra középpontba helyezni.

– Ebben a gazdasági helyzetben honnan a forrás?

– Nem terheljük a költségvetést, kizárólag uniós forrást használunk. Az EU élsportra nem költ, viszont kiemelten foglalkozik az egészséges életmód és a sport kapcsolatával. A sportot, mint fizikai aktivitást az egészségfejlesztés, -megőrzés érdekében szeretnénk használni. Elsősorban a diák és hallgatói célcsoportot, tehát az iskolások a fókusz. Fontos továbbá, hogy a szülőket, a pedagógusokat és vezetőket is megszólítsuk.

– A sport az egészséges életmód része, a sportos életmód a legjobb prevenció. Ez evidencia. Az ember azt gondolná, ezt mindenki tudja

– Meglehet, ennek ellenére kevesen alkalmazzák. A városokban még csak-csak, de a hátrányos helyzetű területeken, falvakban, kistelepüléseken ijesztő a helyzet. Éppen ezért leginkább ezekre a területekre fókuszálunk.

– Mi a program lényege?

– A 2013. év végéig tartó program, amire előre láthatóan 2012. március végéig lehet pályázni két részre osztható. Az egyik fele elméleti, módszertani, szakmai anyagok készítése, egyfajta know-how. Arra ad útmutatást, hogyan lehet hátrányos helyzetű területeken szükséges szervezetet, sportközösségeket létrehozni, hogyan lehet a sportot szervezni. A program másik fele egy országos sportrendezvény-sorozat. Az ország hat régiójában öt-öt rendezvényen szeretnénk megmozgatni a célcsoportot.

Ki pályázhat és mekkora összegre?

– Kétszer négyszázmillió forint fordítható minderre. Civil- és nonprofit szervezetek jelentkezését várjuk.

– Öttusázóként napi szinten többet töltöttél szabad levegőn, mint szobában. Az elmondottak alapján úgy tűnik, mostanság inkább irodában élsz. Kielégít a mostani munkád?

– Másfél éve azért kezdtem bele ebbe a munkába, hogy ilyen és hasonló programok indításának legyek részese. Több olyan programot szeretnék, amely a sport fontosságát hangsúlyozza.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.