Sport

Hatott a büntetés

A Debrecen elleni, rendkívül fájó, idegenbeli vereség után hazai pályán javított az Alcoa női együttese, a fehérvári lányok 28-26-ra verték a Vácot.

Az elnök odavágott. A fehérvári kézilabdázók klubelnöke, Balássi Imre nem vette jó néven, hogy a hölgykoszorú vesztesen hagyta el a Hódosi Imre Sportcsarnok játékterét a Hajdúságban: az FKC első embere megbüntette a hölgyeket. Az összeg nem publikus, a klub belső ügye, annyit azonban elárult, hogy komoly tételről van szó.

– A vereségek a sport velejárói, azonban az nem fér bele, hogy egy olyan gárdától kapunk ki négy góllal, amely gyakorlatilag mindegyik kulcsemberét elveszítette, az utóbbi hónapokban 12 játékos hagyta el az egyletet. Gyakorlatilag gyerekek vertek meg bennünket, mentalitásban nőttek fölénk, ami megengedhetetlen – mondta Balássi Imre.

Úgy tűnik, a hétközi fejmosás, valamint a büntetés bejelentése hatott, ugyanis Triscsuk és Tilinger találataival a házigazda azonnal magához vette az irányítást, végig vezettek, 1-2 góllal. Aztán elléptek 9-6-ra, a vendégek mestere, Ökrös Csaba azonnal időt kért, ám ez sem segített, újabb hazai találat következett, s a folytatásban is tartotta 3-4 gólos előnyét a vendéglátó. Szikora bravúrokat mutatott be a kapuban, a Duna-partiaknál Tápai és Klivinyi volt elemében, a többiek nem sokat mutattak. Hazai oldalon, Rádl ügyeskedett beállóban, a hazaiak egygólos előnnyel vonulhattak pihenőre, 14-13.

Fordulás után a fehérváriak ziccereket rontottak, a vendégek kevesebbet hibáztak, át is vették a vezetést, az átlövő, Klivinyi gyakorlatilag nem tudott hibázni. A másik oldalon Triscsuk célzott pontosan, ismét a hazaiak domináltak, két góllal sikerült megugraniuk. Úgy tűnt, ezt meg is őrzik a meccs végéig, azonban a térdműtétje után ezúttal visszatérő Horváth Bernadett hirtelenjében két ziccert elrontott, a váciak azonnal egyenlítettek, 25-25. Tilinger találataival rendre a hazaiaknál volt az előny, Szikora a lefújás előtt két, hatalmas bravúrral jelentkezett, a záró pillanatokba az egyedül megiramodó Tilinger bombázott a léc alá, kialakítva a 28-26-os végeredményt. Az Alcoa hölgyei örömtáncot lejtettek, bravúrgyőzelmet arattak a tabellán 3. helyen álló, ebből következőleg esélyesebb csapat felett. Megérdemelten tartották otthon a pontokat, azonban így is maradtak a táblázat 8. helyén.

– Annak örülök, hogy így is tudunk játszani, annak viszont kevésbé, hogy nem mindig kézilabdázunk így – mondta Mihály Attila, a hazaiak mestere.

A váciak szakvezetője, Ökrös Csaba kiemelte, pontosan ilyen, harcos, kemény, lüktető meccsre számított. „Készültünk a hazaiakból, de sajnos túl sokat hibáztunk, mindössze Klivinyi Klinga játszott jól, s szerzett 12 gólt, a többiek ezúttal nem tudtak felnőni mellé. Pedig vártam még jó teljesítményeket.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik