Sport

Szalay Balázs útra kelt

Szerda reggel elutazott a Dakar-ralira Szalay Balázs és Bunkoczi László, a magyar páros ezúttal is részt vesz a nagyszabású viadalon.

A száguldást január 1. és 15. között ismét Argentínában, Chilében, illetve új helyszínként Peruban rendeznek meg.

„Ha minden a terveink szerint alakul, akár a legjobb tíz közé is bekerülhetünk – idézi Szalay szavait a közlemény, amelyet csapata juttatott el az MTI-hez. – Az számunkra már győzelemmel érne fel, de persze ebben a megbízható, gyors autózás mellett a szerencsének is szerepe lenne. Az autónk sokat fejlődött az elmúlt két év során, megbízható, kinőtte a gyerekbetegségeit, javult a vezethetősége és gyorsabb is lett. Talán nem hangzik szerénytelenül, ám úgy érzem, mi is fejlődtünk.”

A világ legnagyobb és legnehezebb terepraliversenyének mezőnye Mar del Platából rajtol és Limában ér célba. Öt szakasz lesz Argentínában, öt Chilében, valamint négy Peruban. A résztvevők az első napon dűnés szakaszt teljesítenek, majd északnak tartanak Argentínában, átkelnek az Andokon, aztán pihennek egy napot az öt chilei szakasz előtt. Ezt követően megint északnak veszik az irányt, hogy az utolsó napokon – a rali történetében először – Peruban is versenyezzenek. A chilei és perui etapok többsége sivatagi lesz.

Szalayék mellett egy másik magyar kettős, a Sebestyén Sándor, Bogdán József duó is megpróbál eljutni az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig.

A Dakar-ralit 2009 óta bonyolítják le Argentínában és Chilében annak következményeként, hogy terrorfenyegetettség miatt 2008-ban törölni kellett a viadalt az eredeti helyszínen, Afrikában.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik