Sport

Elképesztő rekorddöntés a PokerStarson

A 22 éves német „Bjoerni89” megdöntötte amerikai kollégája korábbi rekordját, 3,055,660 VPP pontot gyűjtött idén a PokerStarson.

Björn „Bjoerni89” Schneider tavaly úgy döntött abbahagyja tanulmányait, hogy a pókerre koncentrálhasson, számításai bejöttek, ugyanis az egyik legnagyobb elismeréssel járó PokerStars Supernova Elit szint háromszorosát teljesítve döntött rekordot – írja a Poker.hu.

A világ legismertebb VIP rendszere a PokerStars termében található, a legtöbb játékos álma, hogy egyszer teljesítse az egymillió VPP pontot, amivel kiérdemelheti a hat fekete csillagot, ami a Supernova Elit státuszt jelképezi.

Ez a szint tavaly az amerikai Kevin „WizardofAhss” Thurmannak nem okozott gondot, sőt olyannyira nem, hogy a háromszorosát is teljesítette, azaz több mint 3 millió VPP pontot gyűjtött. Ez a maga nemében rekord volt, igaz akkor még nem foglalkozott ezzel senki.

De nem úgy, mint idén a német Bjoerni89, aki fejébe vette, hogy megdönti ezt a félelmetes rekordot. A küldetést végül karácsony után sikerült teljesítenie a 22 éves fiatalembernek, és 3,055,660 pontot szerezve kicsivel több mint 3 ezer VPP-vel gyűjtött többet, mint a korábbi csúcstartó.

Ha kicsit jobban bele akarunk látni ebbe a rekorddöntésbe, akkor érdemes megjegyeznünk, hogy bár Bjoerni89 közel sem hozott nyerő játékot, ugyanis 90 ezer dollárt bukott 2011-ben, de ennek ellenére profitot termelt, ugyanis a VIP szintjének megfelelő visszatérítések közel 400 ezer dollárt hoztak a konyhára.

Ajánlott videó mutasd mind

Második hullám: nő a nyomás, közben tűnnek el az orvosok a rendszerből

Két hét alatt annyi teendője lett az egészségügynek, mint tavasszal két hónap alatt, miközben most nem csökkentették a kórházak egyéb kapacitásait, és egy év alatt több száz fiatal orvos távozott – mondta az orvoskamara alelnöke a 24.hu-nak. Egy Covid-osztályra vezényelt orvos pedig 900 forintos gyorséttermi órabérért menti a betegek életét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.