Sport

A Saints-este álomrekordja

A New Orleans Saints irányítója, Drew Brees a legendás Dan Marino 27 éves csúcsát döntötte meg az NFL hétfői rangadóján.

Az NFL alapszakaszának utolsó előtti fordulójában sokan várták az NFC déli csoportjának örökrangadóját a New Orleans Saints az Atlanta Falcons között.

A két déli csapat hosszú évek óta rivalizál, a rájátszásba jutott Sólymok számára nagy sikert jelentett volna, ha a 2010-es bajnokot saját arénájában, a Katrina-hurrikán idején legendává vált Superdome-ban győzi le.

A már szintén play off-résztvevő Szentek célja is a győzelem volt, leginkább azért, hogy kedvező pozícióból kezdhessék a ki-ki meccsek sorozatát.

Emellett az arany-feketék passzgyárosáért, Drew Breesért is sokan szorítottak, hiszen az irányító elérhető közelségbe került Dan Marino a Miami Dolphins színeiben az 1984-es szezon alapszakaszában elért 5084 yardhoz.

Brees 2008-ban 5069 yardot dobott, és a Falcons elleni meccs hajrájában esélye nyílt a csúcsdöntésre. A győzelem mér korábban eldőlt, az Atlanta ugyan jobban kezdett, de a Saints bedarálta ellenfelét, és három perccel a vége előtt már 38-16-ra vezetett.

Az ezen a mérkőzésen is sok eredményes átadást megeresztő, de a labdát kétszer eladó Brees ekkor már idénybeli 5078 passzolt yardnál tartott, azaz hat yardra megközelítette Dan Marino 1984-es, 5084 yardos rekordját.

A Saints quarterback-je ekkor írta be magát az NFL történelemkönyvébe. Brees stílusosan egy 9 yardos touch down-passzt dobott Darren Sproles-nak, és 5087 yarddal megdöntötte Dan Marino álomcsúcsát.

A New Orleans 45-16-ra győzött, és az NFC déli csoportjának győzteseként várhatja a Carolina Panthers elleni meccset az utolsó alapszakaszbeli fordulóban.

Eredmény – NFL, alapszakasz, 16. hét, Monday Night Football
New Orleans Saints–Atlanta Falcons 45-16 (7-10, 14-0, 10-3, 14-2)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik