Sport

Üres maradt a fa alja

barok-istvan
barok-istvan

2011. 12. 24. 08:32

Kikapott a péntek esti rangadón a Szedeák.

Nem sikerült győznie a Naturtex SZTE Szedeák csapatának a Pécs elleni rangadón, így elmaradt a remélt helycsere. A szegediek idei utolsó haza meccsének az volt a tétje, hogy amennyiben legyőzik a nyolcadik helyen tanyázó pécsieket, akkor a két gárda helyet cserél és a Szedeák a legjobb nyolc közé kerül. Az első húsz percben meg is volt rá minden esélye a hazaiaknak, hisz bár nem mentek jól a kinti dobások, a tábla alatt Ivosev és Dukic hozta a pontokat, utóbbi bár egész héten lázas beteg volt az egyik legjobb teljesítményt nyújtotta a szegedieknél. A szünetben hat ponttal vezettek a szegediek.

A fordulás után viszont következett egy olyan öt perces rövidzárlat, amivel gyakorlatilag elbukták a partit. Sorozatban maradtak ki a kijátszott helyzetek, rengeteg eladott labda nehezítette a felzárkózást. Egy adalék a második félidei dekoncentrált játékról. Míg az egész első félidőben négy labdát adott el a hazai gárda, addig a másodikban tizenhármat. Rá jött még erre két fordított bírói ítélet négy pontos vendégelőnynél, s ez megpecsételte a szegediek sorsát.

A két szerb légiósuk vezérletével a pécsiek 90-80 arányban nyertek és őrzik a helyüket a felsőházban. A Naturtex pedig szerdán, Zalaegerszegen pótolhatja a most elhullajtott pontokat. Nem lesz egyszerű feladat.

 

Naturtex-SZTE-Szedeák – Pécsi VSK-Pannonpower 80-90 (26-23, 27-24, 14-25, 13-18)
800 néző. Vezette: Györffy, Jakab, Jurák.
Szeged: Drahos 5, LEVY 20/3, Molnár, IVOSEV 28/6, DUKIC 15/9. Csere: Tanács 2, Kiss 4/3, Vida 6. Vezetőedző: Fodor Péter.
Pécs: VASZOJEVIC 14/6, Doyne 11, CIRIC 30/9, TÓTH N. 22/9, Eilingsfeld. Csere: Kovács 2, LEPSÉNYI 10, Csabay, Deák 1. Vezetőedző: Csirke Ferenc.
Kipontozódott: Levy (39′), Drahos (39′), ill. Kovács (40′).

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.