Sport

Tokaji: műtét januárban

Horog László

2011. 12. 23. 16:52

A volános csapatkapitány sérült vállát a tervek szerint jövő kedden operálták volna, de a beavatkozásra csak január elején kerülhet sor.

Az M7-es autópályán történt karambol miatt a Medvescak Zagreb hokisait szállító busz csak a kezdés előtt egy órával gördült be a fehérvári jégcsarnok parkolójába, ám a vendégek számára hatvan perc is elegendőnek bizonyult, hogy tökéletesen felkészüljenek a találkozóra. Egy perc sem telt el, amikor Day betalált (0-1), s a folytatásban is a horvátok vendégek kezdeményeztek, a harmad derekán, Zanoski találatával már kétgólos előnyre tettek szert, 0-2. Fordulás után Mihály szépített, a találat érvényesítéséhez videóbíró is kellett, a szlovén sípmester, Dremelj rövid elemzés után gólt ítélt, 1-2. Rohamozott a Volán, Ladányi, Vas és Sofron is helyzetek sokaságát dolgozta ki, ám azokat kivétel nélkül el is hibázták. Hiába játszott kiválóan, szorongatott a vendéglátó, az áhított találatok nem akartak megszületni. A záró felvonásban, az egyre paprikásabbá váló hangulatban Sikorcin ült a büntetőpadra – leginkább őt faragták a vendégek, gyakorlatilag utaztak rá, igaz, néha az ő gyógyszere is elgurult -, Pokulok pedig hatalmas gólt lőtt a tehetetlen Munro mellett, 1-3. Úgy tűnt, a nyitott kérdések eldőltek, de Orbán távoli bombával, azonnal válaszolt, 2-3. A hátralevő percekben rohamozott a Sapa, Sofron a végjátékban egyelíthetett volna, ám bombája a remekül védő Ouzas fejvédőjét találta el. A utolsó percben a hazai mester, Kevin Primeau lehozta kapusát is, hogy eggyel több mezőnyjátékos támadhasson, de ez sem segített, a Zagreb kibekkelte a záró pillanatokat, győztesen távozott a koronázó városból. A fiúk karácsony második ünnepén, december 26-én, 17.30-kor, az Orli Znojmo ellen, hazai pályán javíthatnak.

A sérült csapatkapitány, Tokaji Viktor a kispad mellől nézte végig a csütörtöki összecsapást, ez lesz a koreográfia a hétfői derbin is. Az eredeti tervek szerint sérült vállát kedden operálták volna, de a beavatkozásra csak január elején kerülhet sor, ugyanis a sérülést követően ki kell várni legalább két hetet, hogy a gyulladás elmúljon. A műtétet a csapat egyik orvosa, a sportsérülések hazai specialistája, dr. Majzik Ernő végzi el a fehérvári kórházban.

 

Sapa Fehérvár AV19 – KHL Medvescak Zagreb: 2-3 (0-2, 1-0, 1-1)

Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, 3400 néző, vezette: Dremelj, Kaspar, Lesnjak, Nagy

Sapa Fehérvár AV19: Munro – Horváth, Orbán, Sofron, Vas, Ladányi, Pratt, DaCosta, Palkovics, Ryan, Mihály, Sille, Durco, Benk, Sikorcin, Kovács, Láda, Magosi, Tóth A.

Vezetőedző: Kevin Primeau

KHL Medvescak Zagreb: Ouzas – Sertich, Martinovic, Zanoski, Day, Naglich, Letang, Waugh, Kinasewich, Prpic, Banham, Pokulok, Macaulay, Kanaet, Brine, Kostovic, Lazic, Sijan, Koren, Blagus, Rajsar

Vezetőedző: Marty Raymond

Gólszerzők: Mihály, Orbán, illetve Day, Zanoski, Pokulok

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Fotó: Marjai János / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.