Sport

December végi fesztivál

Az év egyik legjelentősebb sporteseménye lesz a XII. Masterplast - Videoton Baráti Kör Országos Kispályás Labdarúgó Kupa, amit december 28-30. között bonyolítanak a Videoton Oktatási Központban.

A jelentkezések december 10-én lezárultak, a megmérettetésen 24 csapat vesz részt az immár tizenkettedik alkalommal megrendezésre kerülő, évzáró futballrandevún. Juhász László, a futballfesztivál főszervezője az esemény kapcsán tartott sajtótájékoztatón kiemelte: a résztvevő 24 csapat hat csoportban méri össze erejét, 28-án és 29-én a csoportmérkőzéseket, 30-án a döntőket játsszák. Mindegyik csoportból az első kettő jut tovább és mindkét játéknapon a két legjobb harmadik is folytathatja a küzdelmeket. A tornát – amely ötszáz embert mozgat meg – gálamérkőzések, Botos István vándorkupa és női futball színesíti.
Juhász László kiemelte, hogy a szigetelőanyagokat gyártó Masterplast Nyrt. idén először kapcsolódott a kispályás labdarúgótornához támogatóként. A főszervező köszönetét fejezte ki a cég közreműködéséért. Hozzátette, hogy a futballfesztivál ideje alatt térítésmentesen használhatóak a ketrecfoci pályák, ahol felnőtt és gyermek összecsapásokra egyaránt sor kerül. A felnőtt meccsekre még a torna ideje alatt is lehet nevezni. Juhász szerint az idei évben is kőkemény lesz a mezőny, ugyanis érkeznek csapatok a fővárosból, Dunaújvárosból, de a legtöbb gárdát – ugyanúgy, ahogy a korábbi esztendőkben is – a koronázó város delegálja.

A háromnapos futballünnep első napján a szurkolói utánpótlás – a 19 éven aluli ultrák versengenek – tornájára kerül sor, a második napon a 11 éven aluliak gyermektornáját bonyolítják, három videotonos, valamint egy maroshegyi csapattal, a zárónapon, 18.30-tól a felnőttek vívják a helyosztókat. Az idei gálamérkőzés a Csank János irányította, az ezredfordulón az élvonalba hatalmas fölénnyel visszajutó gárda, valamint az utóbbi tízben a kék-fehéreknél megfordult labdarúgókból álló együttes összecsapása lesz.

„Számunkra a torna nagyon nemes és megőrizendő székesfehérvári hagyományt jelent. A seregszemlén nem csak a felnőttek, hanem a legkisebbek is pályára lépnek” – közölte a sajtótájékoztatón a Masterplast Nyrt. elnök-vezérigazgatója. Tibor Dávid hozzátette, évek óta ismeri Juhász Lászlót, akivel ugyanabban a kispályás csapatban szerepel. Megjegyezte: fontosnak tartják a fiatalok és a sport, ezen belül is a tradicionális események támogatását. Szavai szerint a kispályás labdarúgó torna az elmúlt években a város sportéletének fontos rendezvényévé vált és kiemelt eseménynek számít.

Mészáros Attila tanácsnok megköszönte a Masterplast támogatásáért és megerősítette, hogy a futballfesztivál valóban a legkiemelkedőbb év végi sportprogram. Hozzátette: a városnak és a sportot pártoló cégeknek össze kell fogniuk, hiszen az önkormányzat egyedül nem tudná finanszírozni az eseményeket.

– Reményeink szerint ezúttal is teltházas, jó hangulatú mérkőzésekkel búcsúztathatják a résztvevők a 2011-es, sportsikerekben rendkívül gazdag évet a VOK-ban  – jegyezte meg Mészáros Attila.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik