Sport

A Hajdúságban az FKC

Horog László

2011. 12. 22. 13:11

Csütörtökön, a déli harangszó előtt keltek útra, este 18 órakor lépnek pályára Debrecenben az Alcoa FKC női kézilabdázói. Ők számítanak esélyesnek.

A fehérváriak a tabella nyolcadik helyén várják a derbit, három győzelemmel, egy döntetlennel és öt vereséggel, a tabellára pillantva sok esélyük nem lenne a házigazda DVSC-ve szemben, amely a 7. helyen kezdi a találkozót, öt győzelemmel és öt vereséggel. Azonban a hazaiak az utóbbi hetekben nem csak bajnokikat vesztettek – legutóbb Siófokon kaptak ki nyolc góllal – hanem ászaikat is. Az első nagy név Bulath Anita volt, aki a 2010-2011-es szezon zárása előtt már elkötelezte magát a veszprémiekkel, sa folytatásban is jöttek az ütések. Az egyre súlyosbodó anyagi gondok miatt elköszönt Hornyák Dóra, s a folyamatot már nem lehetett megállítani, azóta Sopronyi Anett, Csáki Viki és Triffa Ágnes is elhagyta a Lokit. Hétfőn pedig Szűcs Gabriella jelentette be, hogy távozik, Zilahon folytatja pályafutását.

A korábbi alapemberek közül tizenhárman inettek búcsút az egyletnek, a régiek közül mindössze Slakta Petra és Kazai Anita maradt, valamint érkezett a bécsi Hypo-tól kölcsönben Léránt Vivien, Békéscsabáról Kudor Kitti, továbbá Király Annamária – mindketten debreceniek, innen kerültek a Viharsarokba -, ám utóbbi krónikus sérülése miatt már felhagyott az élsporttal.

A fehérváriak a legerősebb csapatukkal lépnek pályára, mindössze a térdműtéten átesett beálló, Horváth Bernadett nem léphet pályára.

– Betti hétfőn volt kontrollvizsgálaton, jól halad a gyógyulása; egyelőre fut, kerékpározik és gyógytornát végez. Csütörtökön, a DVSC ellen azonban még semmiképpen sem számíthatunk a játékára. Nehéz meccsre számytok, de egyértelműen nyerni szeretnék a Hajdúságban“ ­- közölte Mihály Attila, az Alcoa FKC vezetőedzője.

 

A statisztikákat böngészve kiderül, az FKC öt és fél éve nyert utoljára a Hódosi Sportcsarnokban; ráadásul az utolsó két debrceni győzelem idényében aratták a klub történetének két legnagyobb sikerét.

– Utoljára 2006. március 8-án diadalmaskodtak Debrecenben – az MK-meccsen aratott 22-21-es győzelmükkel jutottunk a Magyar Kupa négyes döntőjébe, ahol végül ezüstérmet nyertek Gödöllőn.

–         Bajnokin utoljára 2004. szeptember 15-én hozták el pontokat a cívisvárosból: 27-25-re győzött a szezon során később, 2005 májusában EHF-kupát nyert az együttes, a Győri ETO ellenében.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Celje, 2018. május 11.
Orbán Viktor miniszterelnök (k), Janez Jansa, a Szlovén Demokrata Pár (SDS) elnöke (j) és Milan Zver, az SDS európai parlamenti képviselője (b) az SDS kampányrendezvényén Celjén, a Golovec csarnokban 2018. május 11-én. Szlovéniában június 3-án előrehozott parlamenti választásokat tartanak.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.