Sport

Berki Krisztián minden fronton nyert

A tornász Berki Krisztián lett az Év férfi sportolója, a kajakozó Csipes Tamara a hölgyeknél nyert, a Fradi női kézisei is győztek.

Berki Krisztiánt a Sport24 olvasói jó érzékkel szavazták meg 2011 legjobb magyar teljesítményét elérő sportolónak, hétfő este egymás után másodszor lett az év sportolója.

A lólengő-specialista fölényesen nyerte a magyar sporújságírók voksolását. Tavalyi sikere előtt tornász legutóbb 2002-ben, Csollány Szilveszter révén érdemelte ki az Év sportolója címet. A 26 éves Berki négy Európa-bajnoki cím és két vb-ezüst után tavaly nyert vb-aranyát idén megvédte lólengésben, továbbá olimpiai kvótát szerzett.

“Egészen a díjátadásig mondogattam magamban, hogy biztosan nem én nyerek ismét, ugyanakkor természetesen nagyon örülök az elismerésnek. Nehéz év áll mögöttem, nem volt könnyű feladat megvédeni a világbajnoki címemet, és megszerezni az olimpiai kvótát, de sikerült, és ez a legfontosabb – nyilatkozta Berki.

– El kell mondanom azonban, hogy a magam részéről akár Gyurta Daninak, akár Vajda Attilának odaadtam volna ezt a díjat, hiszen ők is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak ebben az évben.”

A második helyhez szintén vb-aranyérem kellett: a 2009-es győztes Gyurta Dániel idén megvédte két évvel ezelőtti vb-címét 200 m mellen a sanghaji úszó-világbajnokságon, továbbá decemberben a rövidpályás Eb-n is győzött ebben a számban.

A harmadik, a 2008-ban év sportolója címet nyert kenus Vajda Attila szintén vb-arannyal tűnt ki idén, Szegeden, hazai közönség előtt bizonyult a legjobbnak abban a számban (1000 m), amelyben egyúttal olimpiai címvédő.


Megérte a sok munka, Berki világbajnokként mehet az olimpiára

Az Év férfi sportolója választás dobogósai:

1. Berki Krisztián, torna 1849 pont

2. Gyurta Dániel, úszás 1241

3. Vajda Attila, kajak-kenu 606

Az FTC női kézilabdázói nyerték el az Év csapata címet. A voksolás 54 éves történetében először fordult elő, hogy klubcsapat végzett az élen, ezt KEK-győzelmével érte el a zöld-fehér együttes, amely a bajnokságban bronzérmes lett.

Korábban dobogós helyre is csak kilenc alkalommal futott be klubcsapat, legutóbb 1995-ben volt erre példa, akkor a Ferencváros Bajnokok Ligájában szerepelt labdarúgóit díjazták.

“Szerintem már nagyon sokan régóta várták a női kézilabdától, hogy egy csapat elhódítson egy rangos nemzetközi trófeát. Nekünk ez sikerült, még ha ez nem is a Bajnokok Ligája volt. Ráadásul igen szerethető együttes a miénk, alig van idegenlégiósunk, talán ezért élveztük a sportújságírók támogatását is – mondta Szucsánszki Zita a csapat nevében.

Noha első klubcsapatként nyertünk ezen a szavazáson, jövőre könnyen diadalmaskodhat a Győr is, ha megnyeri a BL-t, amire szerintem jó esélye van. Mi pedig címvédőként szeretnénk elődöntőbe jutni a KEK-ben, illetve itthon jó lenne egyszer megfogni a Győrt.”

Idén a második helyen az Eb-n és a vb-n is érmeket szerzett férfi öttusacsapat végzett szoros versenyben, megelőzve az 500 méteren vb-első női kajaknégyest.


Szucsánszki Zita és a Fradi a KEK-sikernek köszönheti a győzelmet

Az Év csapata választás dobogósai:

1. FTC női kézilabdacsapata 780 pont

2. Férfi öttusacsapat (Demeter Bence, Marosi Ádám, Kasza Róbert, Tibolya Péter) 717

3. Női kajaknégyes (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Benedek Dalma) 705

Berki mellett Csipes-család és a kajak-kenu uralta a Sportcsillagok Gálaestjét, Tamara lett az év legjobb női sportolója, édesapja, Ferenc pedig az edzők között bizonyult a magyar sportújságírók kedvencének.

A kajakozó Csipes Tamara azzal érdemelte ki kategóriájában az első helyet, hogy a szegedi világbajnokságon két egyéni számban (K-1 1000 és 5000 m) győzött, a belgrádi Európa-bajnokságon pedig párosban (K-2 500 és 1000 m) szerzett két aranyérmet.

“Természetesen nagyon örülök a saját és édesapám elismerésének is. Mi egymás között viccelődtünk, hogy melyikünk nyerhet, de ilyen szinten nem rivalizálunk egymással – nyilatkozta Csipes Tamara.

– Az édesapám kisebb betegsége miatt nem tudott jelen lenni a díjátadón, de én személy szerint is örülök, hogy ő lett az év edzője. Szerencsére az irányításával dolgozó csapat egyben marad, s örülök, hogy ennek én is részese vagyok.”

A szintén kajakos Kozák Danuta lett a második, aki amellett, hogy tagja volt az 500-on világbajnok kajaknégyesnek, egyéniben második lett szintén 500 méteren. Emellett a belgrádi kontinensviadalról két arany- (K-1 500 m, K-2 200 m) és egy ezüstéremmel (K-4 500 m) jöhetett haza.

A harmadik helyre a még juniorkorú, 20 éves öttusázó, Kovács Sarolta futott be, aki idén robbant be a felnőtt mezőnybe azzal, hogy a moszkvai vb-n egyéniben és csapatban is második lett, a váltóval győzött, az Eb-n pedig a csapattal és a váltóval nyert aranyérmet.


Stílusos győzelem: Csipes Tamara a szegedi vb-n az 5000 m céljában

Az Év női sportolója választás dobogósai

1. Csipes Tamara, kajak-kenu 1549 pont

2. Kozák Danuta, kajak-kenu 833

3. Kovács Sarolta, öttusa 670

A sikersportág kajak-kenu szegedi siker-vb-je után szövetségi kapitányok között természetesen Storcz Botond lett a győztes.

A kajak-kenusokat irányító szakember először nyerte el ezt az elismerést, 2009-ben harmadik, tavaly pedig második volt a voksoláson. A sportolóként 1997-ben az Év legjobbjának választott, háromszoros olimpiai bajnok kajakozó 2008 óta irányítja a magyar válogatottat.

A második helyen Pálvölgyi Miklós, az öttusázók kapitánya, míg a harmadikon a tavalyi győztes Kiss László, az úszók szakvezetője végzett.


Storcz Botond élete sem fenékig tejfel a sok rivalizáló klasszis között

Az Év szövetségi kapitánya választás dobogósai:

1. Storcz Botond, kajak-kenu 1085 pont

2. Pálvölgyi Miklós, öttusa 886

3. Kiss László, úszás 660

Rendkívül szoros versenyben Csipes Ferenc lett az év edzője, megelőzve a tavalyi első Kovács Istvánt.

Csipes – akinek kajakos tanítványai közé tartozik lányán Tamarán kívül Kovács Katalin, Szabó Gabriella és Kozák Danuta – ugyanannyi pontot gyűjtött, mint Kovács István, a lólengés kétszeres világbajnoka, Berki Krisztián mestere, de a több első hely az ő javára döntött. Csipes 2009-ben harmadik, 2010-ben pedig második volt.

A harmadik helyen Gyurta Dániel edzője, Széles Sándor végzett.


Kovács Katinak a jégkrém mögül a tréner, Csipes Ferenc ad tanácsot

Az Év edzője választás dobogósai:

1. Csipes Ferenc, kajak-kenu 1105 pont

2. Kovács István, torna 1105

3. Széles Sándor, úszás 754

Ajánlott videó

Olvasói sztorik