Sport

Az akadémiák szerepe

A miniszterelnök szóvivője szerint akik a labdarúgó-akadémiákat támadják, azok gyermekek százaitól-ezreitől akarják elvenni annak lehetőségét, hogy kibontakoztassák tehetségüket.

Szijjártó Péter arra reagált így, hogy a szocialista Varga László az MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében bírálta a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (képünkön, felülnézetből) közpénzzel történő támogatását. Azt írta: “Orbán Viktor felcsúti, önmaga által alapított Puskás fociakadémiájának ad 3, azaz hárommilliárd forint közpénzt az MLSZ elnöksége Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Matolcsy György adópolitikáért felelős miniszter jóváhagyásával. Ezzel a miniszterelnök tehát felvállalta: fontosabbnak tartja a futballt, mint például a közétkeztetést”.
A kormányfő szóvivője erre válaszul azt közölte az MTI-vel, az MSZP-nek nyolc éve lett volna arra, hogy tegyen valamit a gyermekek helyzetének javításáért, „ehelyett kormányzásuk és folyamatos megszorító csomagjaik egyik legfőbb vesztesei éppen hogy a gyermekek voltak”.
Szijjártó Péter szerint nagyon helyes, hogy Magyarországon egyre több olyan kezdeményezés és intézmény van, ahol segítik, támogatják a tehetséges gyermekeket. Jó lenne, ha még több ilyen intézmény működne, mert az még több tehetséges gyermek támogatását jelentené – fűzte hozzá.
Leszögezte: „a nemzeti ügyek kormánya fontosnak tart és támogat minden olyan kezdeményezést, amely magas színvonalú oktatási, nevelési és sportolási feltételeket teremt a gyermekek és fiatalok számára”.
„Ebben a munkában ma Magyarországon a labdarúgó-akadémiák élen járnak, így akik a pillanatnyi politikai haszonszerzés érdekében ezeket az intézményeket támadják, igazából gyermekek százaitól-ezreitől akarják elvenni annak lehetőségét, hogy kemény munkával kibontakoztassák tehetségüket” – zárul a miniszterelnök szóvivőjének közleménye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik