Sport

Ki lesz az Év sportolója?

Hétfőn derül ki, hogy az idén kik lettek az Év sportolói. Az MSÚSZ által szervezett szavazás eredményhirdetésére hagyományosan a Sportcsillagok Gálaestje keretében kerül sor.

A budapesti Syma Csarnokban 19 órakor kezdődő eseményen – amelyet a Duna Televízió élőben közvetít – fellép többek között Janicsák Veca, Wolf Kati, Pély Barna és az Új Magyar Táncszínház.
Az öt kategória – férfi, női, csapat, edző, szövetségi kapitány – dobogósainak sorrendjére csak a színpadon derül fény. Tavaly Berki Krisztián (képünkön) és Janics Natasa, a Janics, Kovács Katalin kajakkettes, Kovács István és Kiss László győzött.
Amint Pajor-Gyulai László, az MSÚSZ elnöke elmondta, az idei szavazás szinte minden kategóriában rendkívül szoros volt, akadt, ahol pontazonosság alakult ki, s csak a több első hely döntött a győztesről.
A gálaest díszvendégei között lesz Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, a rendezvény fővédnöke.
Idén több mint 300 sportújságíró adta le szavazatát az Év sportolója-választáson, ez csúcsot jelent a voksolás 1958 óta tartó történetében.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik