Sport

Később rajtol a 2013-as asztalitenisz-Eb selejtezője

Az eredeti tervekkel ellentétben nyár helyett csak az olimpia után, jövő szeptemberben rajtol a 2013-as, ausztriai asztalitenisz-Európa-bajnokság selejtezője.

A magyar válogatottak közül a férfiak Oroszországban, a nők pedig itthon, a fehéroroszok ellen kezdik a kvalifikációs sorozatot.

Az európai szövetség (ETTU) honlapjának tájékoztatása szerint mindkét nemben három fordulót bonyolítanak le 2012-ben, a további két körre pedig 2013-ban kerül sor.

A két hatos csoportban minden gárda csak egyszer játszik a másikkal – azt, hogy az adott meccsen ki lesz a pályaválasztó, sorsolással döntötték el -, és a sorozat végén az első öt-öt szerez jogot arra, hogy a két év múlva sorra kerülő schwechati Eb-n a legmagasabb osztályban szerepelhessen. A két hatodik kiesik a második vonalba.

A dániai Herningben jövőre sorra kerülő kontinensviadalon csak egyesben és párosban rendeznek küzdelmeket, csapatban nem.

A magyarok programja az első osztályban
Nők:
A csoport:
2012. szeptember 4.: MAGYARORSZÁG-Fehéroroszország
2012. szeptember 18.: Horvátország-MAGYARORSZÁG
2012. november 20.: MAGYARORSZÁG-Franciaország
2013: MAGYARORSZÁG-Hollandia
2013: Lengyelország-MAGYARORSZÁG
Férfiak:
B csoport:
2012. szeptember 4.: Oroszország-MAGYARORSZÁG
2012. szeptember 18.: MAGYARORSZÁG-Ausztria
2012. november 20.: Horvátország-MAGYARORSZÁG
2013: MAGYARORSZÁG-Fehéroroszország
2013: Görögország-MAGYARORSZÁG

Ajánlott videó

Olvasói sztorik