Sport

Az utolsóhoz utaznak

Horog László
Horog László

2011. 12. 16. 14:29

A listavezető Albacomp Fehérvár a két évvel ezelőtti bajnok, ám idén még nyeretlen Zalaegerszeg otthonában pályára, szombaton, 18 órakor.

A nyáron sokan féltették a bajnoki aranyérmet csak balszerencsés körülmények között elvesztő fehérvári, férfi kosarasokat, ugyanis a kulcsemberek közül Hanga és Crocker távozott, azonban az érkezők jól pótolják a két közönség kedvencet. Tíz forduló után (képünk a fehérváriak szegedi fellépésén készült) a kék-fehérek kilenc győzelemmel és egy vereséggel vezetik a tabellát – az ugyanannyi ponttal rendelkező, a koronázó városban nagy csatában legyőzött Körmend előtt -, a hétvégi, zalaegerszegi összecsapás is a fehérváriak sikerét ígéri. A ZTE ugyanis az eddigi fordulók során egyszer sem vonult le győztesen a parkettről, kizárólag vereséget számlál.

– Az eddigi szereplésünkkel érthetően elégedett vagyok. A múlt hétvégi, pécsiek elleni találkozót is nagy különbséggel nyertük, az első félidőben nem védekeztünk elég hatékonyan, a támadásoknál pedig könnyelműen elszórtuk a labdákat, azonban a folytatásban feljavultunk, magabiztos győzelmet arattunk. A végjátékban olyan játékosok is lehetőséget kaptak, akik korábban keveset játszottak. Egerszegen is győzni szeretnénk, a tabellán nagyon jó pozíciót foglalunk el, remélem, ez így marad a folytatásban is. Minden meccsen fejlődni szeretnénk, nem most kell erősnek lennünk, hanem majd a tavasz végén, a rájátszásban – mondta Dzunics Braniszlav, a listavezető trénere.

A héten több problémával küzdöttek a Fehérvári kenguruk, a sérüléssel bajlódó Hollis és Hendlein nem edzett, az amerikai center, Chism is mindössze csütörtökön és pénteken volt munkára fogható, ugyanis előzőleg vírusos fertőzés miatt a fehérvári kórház vendégszeretetét élvezte, három infúziót kapott, hogy mihamarabb kilábaljon a betegségből.

– Természetesen nyerni megyünk a ZTE-hez, ám pontosan tudjuk, ez nem lesz könnyű. Ellenfelünk bár nem szerzett győzelmet a szezonban, veszélyes csapat, amelynek nem annyira rossza állománya, akadnak hazai kulcsemberei, valamint rendelkeznek három, használható légióssal. Két éve bajnokok lettek, azonban anyagilag jócskán túlvállalták magukat, komoly árat fizettek az aranyéremért. Kis Attila vezetőedző és Patonay Imre szakmai igazgató ultimátumot kapott a klubvezetéstől, amennyiben idén egyetlen győzelmet sem szereznek, megválnak a szakmai stábtól. Tehát a motivációjukkal aligha lesz probléma – tette hozzá Halm Rolland, a fehérváriak ügyvezetője.

A zalaiak tavaly alig tudtak bejutni a rájátszásba, erre idén, tabella utolsóként semmi esélyük sincs, a fehérváriak viszont szeretnének az élen maradni. Az albacomposok idei, utolsó bajnokijukat jövő szerdán, a Paks ellen vívják, hazai pályán. A menetrendben évzáróként, december 28-i dátummal a szolnoki fellépés szerepelt, ám az Olaj kérésére – a nemzetközi porondon is érdekeltek – a mérkőzést elhalasztották, az új időpont még nem ismert.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Budapest, 1968. április 12.
Mátrai Zsuzsa énekesnő részt vesz az Egy óra Majláth Júliával című műsor felvételén. A műsort húsvét hétfőn mutatják be a Magyar Televízióban Kalmár András rendezésében.
MTI Fotó: Patkó Klári
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.