Sport

Kétszer is vezetett, de kikapott a magyar hokiválogatott

Továbbra sem tud nyerni Kevin Primeau irányításával a magyar jégkorong-válogatott, amely csütörtökön Ukrajnától szenvedett 3-2-es vereséget.

A fiatalokkal teletűzdelt magyar jégkorong-válogatott szerdán kezdte meg a Csíkszeredában zajló nemzetközi tornán a szereplést, az első játéknapon a szinte teljes kerettel érkező Lengyelországtól kapott ki 6-1-re Kevin Primeau legénysége. Csütörtökön az az Ukrajna következett, amely szintén próbának tekintette a Négy Nemzet Tornáját, így legjobbjait otthon hagyta.

A kapuban ezúttal Budai Krisztián kezdett, aki egy nappal korábban a harmadik harmadra állt be. A mieink már a hatodik percben vezetést szereztek, Galanisz Nikandrosz zörgette meg a hálót emberelőnyben. Mégsem vonulhattunk előnnyel az első szünetre, ugyanis az ukránok a 16. percben egyenlítettek.

Fordulás után a végig aktív Somogyi Balázs révén újra a mieinknél volt az előny (Pozsgai Tamás jegyezte a gólpasszt), majd a különbség tovább nőhetett volna, jobbak voltunk ugyanis a játékrészben, ám mindössze ez az egyetlen találat született a felvonás során. A harmadik húsz perc elején azonnal semmissé vált a minimális előnyünk, a 42. percben Kyrchenko mattolta Budait. Az ukránok miután kivédekeztek egy emberhátrányt kihasználtak egy előnyt, Azari Zsolt ült ki a büntetőpadra akadályozás miatt, Bondariev pedig egy tetszetős korongjáratás után, senkitől sem zavartatva lőtt centikről a szinte üres kapuba – Budai tehetetlen volt, rázta is a fejét.

Az utolsó tíz percben itt is, ott is akadt pár lehetőség, majd kapuslehozatallal próbálkoztunk, ám elmaradt az egyenlítés, pedig akadt egy nagy lehetőség pár másodperccel a végső dudaszó előtt – az ellenfél egyébként bevette egy ízben az üres ketrecet, de az egyik társ lesre korcsolyázott, így érvénytelenítették a gólt.

Kevin Primeau irányítása alatt eddig öt meccséből ötöt veszített el a magyar válogatott, igaz egyelőre még a ksíérletezés jegyében telnek a nemzetközi mérkőzések. Pénteken a házigazda Romániával meccsel a gárda a Négy Nemzet Tornáján.

Eredmény – Négy Nemzet Tornája, 2. játéknap
Magyarország – Ukrajna 2-3 (1-0, 1-1, 0-2)
A magyar csapat gólszerzői: Galanisz (6.), Somogyi (29.)

Mindeközben az U20-as válogatott ugyan háromgólos hátrányból tette izgalmassá a mérkőzést Hollandia ellen a korosztályos, divízió II-es világbajnokságon, 4-3-as vereséget szenvedett a németalföldi csapattól. A mieink legközelebb szombaton Dél-Koreával, vasárnap pedig Spanyolországgal találkoznak. A csoportból az első helyezett jut fel a divízió I-be.

Eredmény – U20-as világbajnokság
Hollandia – Magyarország 4-3 (0-0, 3-0, 1-3)

A magyar csapat gólszerzők: Farkas, Fekti, Varga

Ajánlott videó

Olvasói sztorik