Sport

Gólzáporos döntetlen a BL magyar rangadóján

Nem bírt egymással a Szeged és a Vasas a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében.

Azt mondják a húslevest is meg lehet unni, ha egymás utáni napokon tálalják. Mit érezhet a két csapat, amelyik 19 nap alatt harmadszor csap össze komoly tétért.

November 26-án a Vasas 12-9-re nyerte az első BL-összecsapást. December 4-én a Beton a bajnokságban vágott vissza, 10-8-ra megnyerve a rangadót.

Tíz nappal a bajnoki után megint a szegedi medencében csapott össze a két alakulat. A tét egyszerű: aki nyer gyakorlatilag továbbjutott a legjobb nyolc közé a BL-ben. Ennek megfelelő hangulat fogadta a nemes pesti ellenfelet, a szegedi fociultrák biztosították a hangulatot.

A hazaiak szempontjából tragikusan kezdődött a meccs. A Vasas hozta el a labdát és Brguljan akcióból betalált. A szegedi próbálkozás nem jutott el a kapuig. Kimaradt egy Vasas-fór, majd megint a montenegrói lőtt gólt. Decker, a sorminta szerint gólozott. Vagyis egy kihagyott Vasas-előny után tuszkolta be közelről a sarokba. Az első szegedi fórt Kunac rosszkéz oldalról lőtte be, majd megint két Brguljan-gól következett, vagyis 4:34-nél 5-1 volt a vendégeknek. Török Béla riadót fújt, s előbb akcióból, majd előnyből csökkentette a különbséget, vagyis 3-5-tel zárult a negyed.

A második negyedben a montenegrói gyorsan bevert még egyet, nehogy elfelejtsék a nevét. A hazaiak két fórból lőtt góllal felzárkóztak egy gólra, az ötödik találat kettős fórból született. Mielőtt lendületbe jöhetett volna a Beton, Miho Boskovic előbb akcióból, majd fórból lőtt gólt és még Katonás is beszállt a gólgyártásba (5-9). A nagyobb baj elkerülése végett előbb Somogyi, majd Younger lőtt fórgólt, s a nagyszünetre két egységgel a Vasas vezetett.

Fordulás után Török és Boskovic akciógóljaival maradt a különbség, majd a meccs gólját lőtte a maori center, Kayes. Somogyi álompasszából előbb elsüllyesztette a kapust, majd flegmán bepasszolta a kapuba. Molnár ötméterese után 10-10-et mutatott a tábla. Varga Péter cserével végleg kiállították a játékvezetők, de a vendégek ezen az estén bajban voltak a fórok kihasználásával. Vámos hibája után Hegedűs révén először vezetett a Szeged. Na nem sokáig, mert az újabb, szám szerint tizedik Vasas-előnyt Vámos beverte. Sőt, a következő előny lejárta után Brgulján ismét a vendégeknek szerzett előnyt. (11-12)

Hatalmas küzdelem után a 28. percben Kiss Csaba kiegyenlített, de utána megint jött egy Vasas-fór, amit Hegedűs elcsent, majd Kiss Gergőt kiállították, de kimaradt a fór. Baksa óriási bravúrja visszaadta a labdát a hazaiaknak 23 másodperccel a vége előtt. Kilenc másodperccel később emberelőnyt kapott a Beton, de csak egy kapufára tellett. Maradt az iksz, ami talán csak a Partizánnak jó.

Eredmény – férfi vízilabda BL, C csoport, 4. forduló

Szeged Beton-TEVA Vasas Uniqa 12-12 (3-5; 4-4; 4-3; 1-0)

Szeged, 600 néző. Vezette: Bianchi (olasz) Levin (izraeli)

Szeged: Baksa- Kunac 1, Bálint, Somogyi 2, Kiss 1, Kayes 1, HEGEDŰS 2. Csere: TÖRÖK 2, Dr. Molnár 1, Juhász, Turzai, YOUNGER 2, Varga. Edző: Dr. Vincze Balázs.

Vasas: Barabás- Decker 1, dr. Steinmetz B., BRGULJAN 6, Dr. Kiss, Dr. Steinmetz Á., Katonás 1. Csere: Vörös, BOSKOVIC 3, Takács, Vámos 1. Edző: Földi László

Kiállítások: 12/7 ill. 12/2. Ötméteresek: 1/1 ill. 0.
Kipontozódott: Bálint a 24. ill. Steinmetz Barna a 32. percben
Cserével végleg kiállítva: Varga Péter a 22. percben

Dr. Vincze Balázs: Ez az eredmény igazából a Partizánnak jó. De ha arra gondolok, hogy már 9-5-re is vezetett akkor nem lehetek szomorú. Ha valaki augusztusban elém teszi a papírt ezekkel az eredményekkel, azonnal aláírom. De szerintem játékos, vezető és szurkoló is így cselekedett volna.”

Földi László: “Nagyon változatos, fordulatos meccs volt, ha egy kicsit pontosabban fejezzük be a kijátszott helyzeteinket, akkor meglehetett volna a győzelem.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik