Sport

Folytatódik az Aczél-história

Aczél Zoltán szembesítették Sütő Lászlóval, s megvannak a vezetőedző lehetséges utódai a Halinál.

A Központi Nyomozó Főügyészségen szerdán szembesítették a vesztegetéssel és kötelességszegéssel gyanúsított Aczél Zoltánt, a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás Sopron Bank jelenlegi, a Siófok korábbi vezetőedzőjét, valamint az ügyben korábban előállított Sütő Lászlót.

A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága által kedden a sportszakmai tevékenység alól felfüggesztett Aczél ügyvédje, Czeglédy Csaba az MTI érdeklődésére megerősítette, hogy szerdán Sütővel szembesítették az edzőt, ám a részletekről többet nem árulhatott el a “folyamatban lévő nyomozati cselekmények miatt.”
“Számomra egyáltalán nem volt vészes ez a szembesítés, küzdök az igazamért és a családomért” – nyilatkozta az MTI-nek Aczél.
A november 30-án őrizetbe vett, majd december 9-én szabadlábra helyezett szakvezető korábbi két siófoki játékosa, Sütő László és Horváth Gábor is azt állította, hogy Aczélnak még a 2009-es Honvéd-Siófok Magyar Kupa- és a Zalaegerszeg-Siófok bajnoki mérkőzés előtt pénzt ajánlottak, és adtak is.

A labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás Sopron Bank szerdai, rendkívüli tulajdonosi taggyűlése után bejelentették, hogy felbontják Aczél Zoltán vezetőedző szerződését, utódja pedig Artner Tamás vagy Tóth László lesz – közölte este a szombathelyi klub honlapja.

Az MTI információi szerint ugyanakkor a vesztegetéssel és kötelességszegéssel gyanúsított tréner kontraktusának felbontása körül vita alakult ki: a felek abban nem értettek egyet, hogy a szakembertől közös megegyezéssel vagy rendkívüli felmondással váljanak el.
Czeglédy Csaba ügyvéd – aki a Haladás egyik kistulajdonosa, valamint Aczél Zoltán jogi meghatalmazottja is – az MTI-nek elmondta: a tréner felajánlotta, hogy ha a Magyar Labdarúgó Szövetség határozata jogerőre emelkedik, önként távozik posztjáról, a közös megegyezéses szerződésbontást viszont nem fogadta el.
Hozzátette: a rendkívüli felmondásról a tulajdonosok nem dönthettek, hiszen ebben az esetben először fegyelmi tárgyalást kellene tartani a klubnál, ahol ismertetnék Aczél Zoltánnal, hogy miért akarják elküldeni, a döntéshozóknak meg kellene hallgatniuk a tréner védekezését, majd határozatot kellene hozniuk, illetve elszámolni a munkavállalóval.
Az MLSZ fegyelmi bizottsága kedden felfüggesztette a sportszakmai tevékenység alól Aczél Zoltánt, aki addig nem dolgozhat a labdarúgásban, amíg a bíróság jogerős határozatot nem hoz.
A november 30-án őrizetbe vett, majd december 9-én szabadlábra helyezett szakvezetőt azzal gyanúsítják, hogy – még a Siófok trénereként – 2009-ben pénzt fogadott el a Honvéd-Siófok Magyar Kupa- és a Zalaegerszeg-Siófok bajnoki mérkőzés előtt és a “megrendelő” számára kedvezően befolyásolta a meccsek végeredményét.
A Haladás tulajdonosai szerdán abban sem tudtak megegyezni, hogy ki legyen az együttes új edzője: Artner Tamás, az NB II-es Ajka és Tóth László, a Haladás NB III-as csapatának edzője a két jelölt. A tulajdonosok között nagy a nézetkülönbség ebben a kérdésben, ezért a két edzőt hétfőre beszélgetésre hívták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik