Sport

Hősies szolnoki kosárdiadal Cipruson

A Szolnoki Olaj nagy bravúrt végrehajtva 91-82-re győzött az EuroChallenge-ben a Keravnos ellen, és bejutott a legjobb 16 közé.

Eredmény – EuroChallenge, H csoport
Keravnos Strovolou – Szolnoki Olaj 82-91
Szolnok: Trotter 22, Gay 17, Mills 16, Horváth 14, Grebenár 8, Trepák 7, Fodor 4, Nikolov 3, Soós
A legjobb hazai pontszerzők: Chan 22, Moore 19, Hatcher 10.
A Szolnok továbbjutott a legjobb 16 közé!

Összefoglaló:

A Szolnok váratlan vereségként élte meg hetekkel ezelőtt a ciprusi Keravnos elleni hazai buktát, de azt tudta, hogy ez a csapat már nem az a csapat, amelyet oda-vissza vert tavaly, és jutott azzal be a sorozat csoportkörébe.

Ott aztán három hazai győzelem melett három vendégvereség következett, és az Olaj nem jutott tovább egy éve. Most a saját kezében volt a sorsa, hiszen amennyiben begyűjti a győzelmet Cipruson, továbblép a 16 közé.

Nehezítette a mieink dolgát, hogy nem állhat rendelkezésre a sérült Báder Márton. A mieink jól kezdték ugyan a meccset, de nem tudtak az első két negyedben mit kezdeni a 18 pontig jutó Channel. Valamint a lepattanókkal sem, ráadásul a büntetők kihasználása sem ment.

Az, hogy Chan végül 22 ponttal zárt, azt jelzi, hogy a második félidőben összesen csak 4 egységet eredményeztek neki a szolnoki fiúk. Ez azért volt bravúros, mert többen is négy személyivel játszottak, vagy épp hárommal, veszélyes egy helyzet.

De az Olaj megoldotta: Trotter remekül célzott és jókor, Horváth Ákos kegyetlenül bevágta, amikor kellett, Gay és Mills pedig szintén ott volt amikor kellett. Trepák is megtette a magáét, még azt is megengedhette magának a magyar csapat, hogy viszonylag korán kipontozódjon.

A Szolnok bravúrosan játszott, megérdemelte a továbbjutást, hiszen egymás után a Pau Orthez, az Artland Dragons és a Keravnos csapatát is megverte.

Folytatása következik – már a legjobb 16 között!

Élő közvetítésünket az alábbiakban olvashatod!

VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK!! GYŐZÖTT A SZOLNOK ÉS TOVÁBBJUTOTT A LEGJOBB 16 KÖZÉ!!

40. PERC: Moore hármasa, 89-80, 47 másodperccel a vége előtt. Nikolov mindkét büntetőjét kihagyja, de ez már úgy tűnik, nem számít. Másodpercekre a 16 közé jutástól a Szolnok!

38. PERC: Most a mi kezünkben landolnak a lepattanók, ami azért bravúros, mert Trepák és Grebenár sincs már a pályán. 88-77 az állás. Nikolov egy büntetőt értékesít, az volt a 20. büntetőnk, de csak a 10. értékesített.

38. PERC: Jaj, de nagyon kellett Trotter trojkája. Van vér a pucájában, ráadásul Frazier lépéshibát vétett. 75-88.

38. PERC: Nevetséges támadóhibát fújnak ellenünk.

37. PERC: Grebenár buta hibája, ő is kipontozódott… Dragicevic betalál, 85-75 az állás. Időt kér Pór Péter. Most kell a nyugalom.

36. PERC: Fodor Marci egy Horváth labdaszerzés után, 85-71! Fodor aztán kipontozódik, 2 ponttal közelebb került a hazai csapat.

36. PERC: Nem megy a Keravnosnak, újabb időkérés, mert Horváth Ákos triplát dob! 83-71, az eddigi legnagyobb különbség. Nagyszerű eddig a negyedik negyed!

35. PERC: Eladjuk a labdát, Trepákot kipontozzák, a helyén a négy faulttal rendelkező Grebenár. Chan mindkét büntetőt bedobja, már csak 5 a különbség. Még jó, hogy Mills újra 7 pontossá teszi a differenciát. A Szolnok szerencsére lassítja a játékot. 80-71, 80-71, 80-71, újra Mills!

34. PERC: Sok van még hátra, most lassan telik az idő. Moore ziccere után Horváth Ákos vesztette el a labdát. 69-76!

34. PERC: Lépéshiba a hazaiaknál, majd egy technikai, mert reklamáltak, remek, remek. Horváth két büntetője elsült, a labda a miénk maradt. Trotter trojka!!!! 67-76! Kilenc ponttal vezet a Szolnok! Időt kér a hazai csapat!

33. PERC: Trotter két büntetőt is kihagy. Marad a 65-68. De csak egy pillanatra. Trepák gondoskodik arról, hogy egyelőre a Szolnoké legyen az utolsó szó, hiszen bravúros hármast szerzett! 67-71!

32. PERC: Moore két büntetővel szépít, majd Nikolov ront el egy támadást, még úgy is, hogy egy lepattanó után ismételhetett. Trepák is már négy személyivel játszik, Horváth Ákosnak és Trotternek 3-3 van.

31. PERC: Trotteré az első kosár, hála az égnek! 63-68! Az eddigi legnagyobb magyar előny.

Már megy a negyedik negyed!

VÉGE A HARMADIK NEGYEDNEK!

29. PERC: Moore, majd Pillavas következett, ő triplájával egyenlített is (63-63). Trepák két büntetővel újra előnyt szerez a Szolnoknak. Veselovs odacsap Millsnek a védőlepattanó megszerzésekor, az amerikai egyet bedob – 63-66.

28. PERC: Most dupla faultot, majd támadót fújnak a bírók, egy kicsit most lejt a hazai pálya…

27. PERC: Nikolov labdát szerez, miután kihagyta a ziccert, az indítás után 60-56-ra ment a Szolnok. Egy hazai dupla után Trotter hááármas, 63-58 az Olajnak.

26. PERC: OBIE TROTTER, vezet a Szolnok, időt kér a hazai csapat edzője, Panagoitis Yionnarasz! 56-58!

26. PERC: Ideges ám a ciprusi csapat is, hiszen kétszer is eladták a labdát, vagy rosszul céloztak. Horváth Ákos remek passza után Grebenár Péter egyenlített! 56-56!

A Keravnos eddigi mérkőzései
Keravnos – Artland Dragons 81-93
Pau Orthez – Keravnos 83-85
Szolnok – Keravnos 81-93
Artland Dragons – Keravnos 93-75
Keravnos – Pau Orthez 67-70

23. PERC: Nem jött össze, ellenben Dragicevic megszerzi első pontjait, rögtön hármat.

22. PERC: Sajna Marcus Moore-nak is nagyon megy, szórja a pontokat, de Gay megint a vonalon túlról talál be, ezzel 53-52 az állás. Az Olaj kivédekezte a ciprusi támadást, átveheti a vezetést!

21. PERC: Hatcher beleállt a hármasba, Gay meg úgy gondolta, válaszol – 49-47!

21. PERC: A Szolnoké az első kosár, Gay! 46-44!

Elindult a harmadik negyed!

Egy kis félidei statisztika: ami döntő, hogy a büntetőket a mieink 25, a hazaiak 66 százalékos pontossággal értékesítik. A ciprusiaknál Chan a legeredményesebb, 18 (!) pontos, a szolnokiak közül eddig Trotter volt a legtöbb pontot szerző játékos, ő 9-nél jár. 20-16 a lepattanók aránya a Keravnos javára. Grebenár és Fodor Márton is négy személyivel vág neki a meccs második félidejének.

A Szolnok eddigi mérkőzései
Szolnok – Pau Orthez 85-70
Artland Dragons – Szolnok 86-78
Szolnok – Keravnos 81-93
Pau Orthez – Szolnok 75-67
Szolnok – Artland Dragons 90-85


VÉGE A NEGYEDNEK, FÉLIDŐ! MÍNUSZ 11 IS VOLT, MOST MÍNUSZ 4.

20. PERC: Most megjön a Szolnok szurkolóinak hangja, ugyanis 46-42-re jött fel a magyar csapat. Előbb Nikolov dobott egy duplát, majd miután Frazier hibázott, Horváth Ákos maradt egyedül a triplavonalon kívül, bedobta. Időt is kért a Keravnos Strovolou edzője.

18. PERC: No, valami talán elindul, előbb Fodor, majd Grebenár volt eredményes, 44-37. Hatcher időközben fennakadt Grebenáron, akinek ez már a 4. személyije volt. Trepák a pályán helyette.

17. PERC: Hatcher, de nem Terry. 42-33 a hazaiaknak, ráadásul a Szolnok két alkalommal is lépéshiba miatt vesztett labdát.

26. PERC: Chan mindenhonnan betalál, most épp Jordan-módra, hátradőlve. Támadóhiba a mi oldalunkon, nem sokat használt az időkérés eddig. Reméljük, csak eddig. Chan egyébként 16 pontos!!

15. PERC: Végre egy Trotter-tripla, miután elröppentek mellőle a többiek. 37-31!

14. PERC: Már megint elhúzott a Keravnos. Chan kétpontosa, Frazier hármasa, és máris 37-28 az állás, Pór Péter időt kér!

13. PERC: Horváth Ákos, a tavalyi szezon legjobb játékosa dob egy kosarat, de a plusz egy kimarad, 30-28. A hazaiak közben elérték az 5 csapatszemélyit.

12. PERC: Előbb Pillavas dob egy trojkát, majd Grebenár hagy ki két büntit. Ha akarunk valamit, a vonalról bizony be kellene találni. Hála az égnek Mills tempójával és Trotter gyors kosarával 30-26 az állás.

11. PERC: Jól indul a második negyed. Gay két büntetőjével 27-22 az állás, ráadásul két védőlepattanót is sikerült megszerezni. Sőt, három faultnál jár a Keravnos egy perc alatt.

Kezdődik a második negyed!

Vége az első negyednek, Grebenár kosarával. Nagyon kellett a dupla, mert 27-20-ra alakult így az állás. Sajnos, a Szolnok rosszul szedi a lepattanókat, jelenleg 9-3 a lepattanók aránya a hazaiak javára.

10. PERC: Időt kér Pór Péter vezetőedző, mert a hazaiak elhúztak 7 ponttal…25-18!

9. PERC: Hristo Nikolov is a pályán, kár, hogy hibázott. A másik magyar csapat, a Paks 83-58 arányban kikapott a Khimik Juzsnij otthonában.

9. PERC: Nem sokan vannak Nicosiában a mérkőzésen, de nagyjából 30 szolnoki drukker is próbál hangulatot teremteni.

7. PERC: A Szolnoknak azért van még esélye továbbjutni, mert oda-vissza verte a francia Pau Orthezt, odahaza pedig a német Artland Dragonst. A hazaiaknál Frazier is a pályán van, ő egykoron játszott a Tiszaligetben. Trisokkas és Moore kosaraival újra a hazaiak vezetnek – 21-18. Marcus Moore a Körmendben szerepelt hazánkban.

A Szolnok tavalyi meccsének képei Nicosiában:

7. PERC: 18-16 ide, előbb Mills triplával jelentkezett, majd Horváth Ákos volt eredményes.

5. PERC: Eddig remekül tartja magát a Szolnok, jelenleg 10-9 a hazaiaknak, akiknél Chan szerezte a pontok 80 százalékát. A mieinknél a már a Kecskemét ellen is remeklő Brandon Gay jeleskedik, 5 pontos. Időközben Grebenár a pályán.

4. PERC: A Szolnok a Trotter, Mills, Horváth, Gay, Trepák összeállításban kezdte a találkozót.

3. PERC: 5-4-re vezet a Szolnok, egy Gay-hármas, majd egy MIlls dupla következett.

1. PERC: Elkezdődött a találkozó, hajrá Szolnok!

A tavaly a harmadik bajnoki aranyát szerző Szolnoki Olaj KK másodszor veselkedett neki az EuroChallenge sorozatnak. Tavaly minden hazai meccsét megnyerte, de háromszor kikapott idegenben és nem jutott tovább a csoportjából.

Akkor éppen a mai ellenfél, a ciprusi Keravnos volt az a csapat, amelyet a kvalifikációs fordulóban oda-vissza megvert, azóta persze erősödtek a nicosiaiak. A tavalyi csapatból mindössze a két ciprusi játékos, Pilavas és Trisokkas marad meg hírmondónak. Akkor az Olaj előbb hazai pályán 76-52-es, a ciprusi visszavágón 67-56-es győzelmet aratott.

A Szolnok abban a reményben utazott el Ciprusra, hogy amennyiben megnyeri a találkozót, továbbjut a következő fordulóba, a legjobb 16 közé.

A Szolnok kerete
Nagy Balázs, Horváth Ákos, Grebenár Péter, Soós Gábor, Fodor Márton, Brandon Gay, Hristo Nikolov, Trotter Obie, Julien Mills, Szögi Ádám, Trepák Zoltán, Gaál Róbert.
Vezetőedző: Pór Péter. Másodedző: Dragan Aleksic

A Tiszaligetben 93-81-re kapott ki a Keravnostól a Szolnok. A három amerikai, Winsome Frazier (27/12 pont és 10 lepattanó), William Hatcher (15/3 pont) és Marcus Moore (10 pont, 8 lepattanó és 13 gólpassz), valamint a szerb Strahinja Dragicevic (15/6 pont) voltak a ciprusi siker fő részesei.

Pór Péter, az Olaj szakmai igazgatója a csapat weboldalának így nyilatkozott: “Ki-ki meccset játszunk, melyen jó lenne győzni. Nálunk Báder Marci biztosan nem szerepelhet. Náluk viszont az utóbbi találkozókról hiányzó Marcus Moore szerintem biztosan játszik majd. Azt ígérhetem, hogy mindent megteszünk a továbbjutás érdekében.”

A H csoport állása
1. Artland 4/1 9 pont
2. Szolnoki Olaj 3/2 8 pont
3. Keravnos 2/3 7 pont
4. Pau Orthez 1/4 6 pont

Ajánlott videó

Olvasói sztorik