Sport

Sima siker elrontott sormintával

barok-istvan
barok-istvan

2011. 12. 11. 08:44

Veretlenül zárta az őszi szezont a szegedi női kosárlabda csapat.

A következő állításom kicsit blőd, de igaz. Szeged idei legeredményesebb csapata az ABCOM Szeged KE női kosárlabda gárdája. Gondolom, hogy most minden olvasó felkapja a fejét, és azt kérdezi, a tudósító nem ugyanaz a személy, aki november 13-án a városháza előtt fogadta a Magyar Kupa győztes pólós fiúkat? De egy és ugyanaz. Csak a matematikai logika szerint az állításom mégis igaz. A kosaras lányok ugyanis az idei őszön lejátszottak 12 tét meccset és valamennyit megnyerték. Vagyis az összes bajnokit és a három Hepp Kupameccset. Bejutottak az említet sorozat négyes döntőjébe, ahol a Fradival játszik majd elődöntőt. A Fradiban pedig ahogy azt tudjuk csak a huszonhárom év alatti magyar játékosok szerepelhetnek, tehát a régi szegediek, vagyis Russai Petra és Szlimák Hajni sem. Nálunk viszont, lévén egy osztállyal lejjebb szerepelünk, pályára léphet az egykori sokszoros válogatott Fűrész Emőke, Rajnai Zsuzsi és Pungor Kriszta is. És nagyon reméljük, hogy játszhat majd addigra Lengyel Dalma is, Aki a hétközi edzésen súlyos könyöksérülést szenvedett, altatásban kellett visszatenni az elmozdult csontokat az izületben. Mivel a négyes döntő valószínűleg Szegeden lesz, január második hétvégéjén, van rá esély, hogy ott már Dalma irányíthat.

Szombat este ugyanis még ki tudták váltani a többiek Dalma játékát. Sőt az első negyedben olyan erődemonstrációt rendeztek a hazaiak, amivel gyakorlatilag lerendezték a meccset. Érdekes sormintát rendeztek a mieink, az első harminc percben, valamennyi negyedben húsz-húsz pontot dobtak. Az utolsóban „elrontották „ a sormintát, mert „csak” 19 pontig jutottak. Ezt persze már senki sem bánta, hisz Mészárosné Kovács Andrea a legfiatalabbakat küldte a pályára, a kezdő csapata gyakorlatilag már a padról szurkolt.

Pedig az ellenfél keretében hat olyan kosaras is szerepelt, Akik vasárnap este Pécsen NB I A csoportos meccsen játszanak majd a Vasas Basket „nagycsapatában”, ahol szintén Deák Éva vezeti Őket, csak úgy, mint ma.

ABCOM Szeged-Vasas 79-46 (20-6;20-18;20-7;19-15)

100 néző. Vezette: Bogárdi, Földi.

ABCOM Szeged: Pungor 13/6, Kováts 23/6, Tóth  10, Rajnai 15, Fűrész 8. Csere: Mészáros 6, Varga, Ódry 2, Földi 2. Edző: Mészárosné Kovács Andrea

A Vasas legjobb dobói: Katona és Mansare 13-13.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.