Sport

Nyert a Vasas a Közép-európai Ligában

Az angyalföldi együttes hazai pályán négy játszmában legyőzte a horvát Vukovar csapatát a női röplabda Közép-európai Liga vasárnapi mérkőzésén.

Első nemzetközi győzelmét aratta a Vasas a Közép-európai Liga alapszakaszában.

A hazai pályán szereplő magyar együttes nagy csatára kényszerült az első játszmában a horvát Vukovar ellen, végül 26-24-re sikerült behúzni a szettet.

A második játszmát már magabiztosabban hozták a hazaiak, Jókay Zoltán együttesének viszont a harmadik szettben nem ment a játék, szépített is a Vukovar.

Ezen a meccsen azonban több öröm nem jutott a horvátoknak, a Vasas villámrajtot vett a negyedik szettben, és nem is engedték ki a kezükből a győzelmet. 3-1-es sikerüknek köszönhetően az angyalföldiek feljöttek a tabella hetedik helyére, megelőzve mai ellenfelüket.

Eredmény – Közép-európai Liga, nők, alapszakasz, 7. forduló
Vasas-Óbuda-Hofeka – ZOK Vukovar (horvát) 3-1 (24, 17, -16, 15)

A női röplabda NB I.-ben vasárnap két mérkőzést rendeztek: a BSE óriási csatában, öt játszmában legyőzte a vendég Gödöllőt, így egyedüliként veretlen maradt a mezőnyben, míg a Békéscsaba három sima játszmában nyert Tatabányán.

Eredmények – női röplabda NB I.
Budapest SE-FKF Zrt. – TEVA Gödöllői RC 3-2 (-25, 24, 23, -21, 11)
Tatabányai Volán SE-Békéscsabai RSE 0-3 (-15, -11, -16)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik