Sport

Gyurta is Európa-bajnok

Végig vezetve nyerte a 200 méteres mellúszást Gyurta Dániel a rövidpályás úszó-Eb-n. Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn és Cseh László bronzérmes.

Gyurta Dániel a legjobb idővel jutott a 200 méteres mellúszás döntőjébe a lengyelországi Szczecinben zajló kontinensviadalon, és esélyeshez méltó teljesítményt nyújtott a fináléban is.

A 25 méteres medencében ebben a számban vb-második magyar klasszis már 50 méternél is első volt, és ki sem engedte a kezéből a vezetést a táv végéig, 2:02.37 perces idejével magabiztosan szerezte meg az aranyérmet.

Gyurta nem hivatalos textildresszes világcsúcsot úszott, a 2:02.37 perces időnél csak szintetikus szerelésben értek el jobb időt. A szuperdressz-korszak előtti rövidpályás világcsúcs az amerikai Ed Mosesé volt 2004 óta, 2:02.92-vel, Gyurta most ebből faragott le.

A Jövő SC kétszeres világbajnoka egyébként negyedik rövid pályás Európa-bajnoki címét szerezte 200 m mellen 2006, 2007 és 2009 után.

Ugyanennek a számnak a döntőjében Molnár Ákos személyében volt még egy magyar résztvevő: ő 2:07.72-vel nyolcadik lett.

Gyurta verhetetlen volt 200 mellen:

Cseh László, az Eb magyar sikerembere, aki a 200 és 400 méter vegyes megnyerése után szombaton 200 pillangón is mindenkit maga mögé utasított, 200 méter gyorson is nagyon szépen versenyzett. A táv második felében “került képbe”, erős hajrával zárkózott fel a harmadik helyre, s 1:43.71 perces idővel csapott a célba, megszerezve a bronzérmet. A számot a német Paul Biedermann nyerte (1:42.92), közvetlenül mögötte pedig az olasz Filippo Magnini (1:43.20) végzett.

Cseh negyedik érmét szerezte ezen az Eb-n, ezzel a kontinensviadal legjobb férfi úszójának számít.


Jakabos Zsuzsanna
400 méter vegyesen a táv felénél még az első helyen állt, a mellúszás során azonban hárman is elé kerültek. A címvédő pécsi versenyző jól hajrázott, a gyorsúszás során sikerült felkapaszkodnia a harmadik helyre, így a szombati, 100 méter vegyesen elért ezüst után ezúttal bronzérmet szerzett. Ideje 4:27.86 perc volt, ezzel megdöntötte saját országos csúcsát (4:28.46 még 2009 decemberéből).

A számot a spanyol Mireia Belmonte Garcia (4:24.55) nyerte, másodikként pedig a brit Hannah Miley (4:26.06) végzett.

200 méter női gyorson sem maradtunk érem nélkül, Verrasztó Evelyn kemény küzdelemben lett harmadik. A 200 méter vegyesen a nyitónapon ezüstöt szerző magyar versenyző nagy hajrával harcolta ki újabb érmét: 50-nél hatodik, 100-nál, 150-nél, sőt még 175-nél is negyedik volt, de az utolsó hosszon a brit Rebecca Turnert megelőzte, s 1:54.55 perces idővel szerezte meg a bronzérmet. Tavaly a harmadik, egy évvel korábban pedig a második helyen végzett ebben a számban.

Győzött a német Silke Lippok (1:54.08), míg másodikként a spanyol Melanie Costa Schmid (1:54.31) zárt.

Vasárnapi érmeseink nyilatkozata
Gyurta Dániel: “Azt a célt tűztem ki magam elé, hogy mindenképp jobb időt menjek, mint tavaly Dubajban. Ez végül is sikerült, örülök, hogy 2:03 alá tudtam menni. Ennél jobbat csak akkor tudtam volna kihozni magamból, ha van valaki közvetlenül mellettem, vagy valaki megy előttem, akit mindenképp utol kellett volna érni. Természetesen a győzelemnek nagyon örülök, azt hiszem, minden sikert meg kell becsülni, ezt az Európa-bajnoki aranyérmet éppúgy, mint bármelyik másikat, mert manapság nagyon sok jó úszó van, és egyre nehezebb a legjobbnak lenni. Annyit ígérhetek, mindent elkövetek annak érdekében, hogy jövőre is hasonló eredményeket érjek el. És persze ezúton is hadd köszönjem meg a családomnak, az edzőimnek és a csapattársaimnak, hogy ilyen remek évet zárhatok!”
Jakabos Zsuzsanna: “Az egyértelmű volt, hogy el kell kezdenem a táv első felén, máskülönben nem lett volna esélyem az éremre. Tudom, hogy mellen szoktak elmenni tőlem, ezen még dolgozni kell, annak viszont örülök, hogy a gyorson vissza tudtam jönni. A verseny előtt nem idegeskedtem, kicsit féltem is emiatt, hogy ez rossz jel, de szerencsére jól ment minden. Mindenképpen 4:30-on belül akartam úszni, ez bőven sikerült, érmet is nyertem, úgyhogy most nagyon örülök… Csak ne lennék annyira fáradt, de hát ez már a negyedik nap…”
Verrasztó Evelyn: “Az éremnek örülök, annak is, hogy ez a legjobb időm az évben – de sokkal több miatt nem lehetek boldog. Nem vagyok elégedett ezzel az Európa-bajnoksággal, úgy érzem, nem vagyok annyira gyors, mint tavaly ilyenkor… Igen, abban is lehet valami, hogy most egy kicsit későn indítottam a hajrát, de sajnos a “rossz” oldalon úsztam, nem láttam a spanyol lányt, őt talán megfoghattam volna, ha minden jól megy.”
Cseh László: “Most mondjam azt, hogy csalódott vagyok? Pedig az vagyok, mert most aztán igazán olyan hangulatba kerültem, hogy ha egyszer nekimegyek egy számnak, akkor azt meg akarom nyerni. És amennyire belelendültem, bőven benne volt a mai napban, hogy meg tudom fogni Biedermannt és Magninit is. Ott hibáztam, hogy még mindig túl lassan kezdtem az első százat, pedig ha kicsit jobban megnyomom, akkor utol tudom érni őket az utolsó ötvenen. Mondjuk régen úsztam ebben a számban, azaz a taktikázáshoz, a helyes tempó érzékeléséhez még kellene némi tapasztalat. Ettől függetlenül elégedett vagyok az itteni teljesítményemmel, bár távolról sem mondhatom azt, hogy ezerszázalékos állapotban vagyok, bőven van még elvégzendő munka – viszont mentálisan nagyon jót tett az itteni szereplés.”

Az utolsó magyar érdekeltségű számban, 100 m háton az ifjúsági olimpiai bajnok, és Szczecinben 200-on bronzérmes Bernek Péter a kilencedik lett 52.68 másodperccel.

Eredmények – rövidpályás úszó-Eb
Férfiak:
50 m pillangó
1. Andrij Govorov (Ukrajna) 22.70 mp
2. Amaury Leveaux (Franciaország) 22.74
3. Konrad Czerniak (Lengyelország) 22.77
100 m hát
1. Radoslaw Kawecki (Lengyelország) 50.43 mp
2. Aschwin Wildeboer Faber (Spanyolország) 50.61
3. Pavel Szankovics (Fehéroroszország) 51.14
…9. BERNEK PÉTER 52.68
100 m vegyes
1. Peter Mankoc (Szlovénia) 52.70 mp
2. Markus Deibler (Németország) 53.04
3. Martti Aljand (Észtország) 53.37
200 m gyors
1. Paul Biedermann (Németország) 1:42.92 p
2. Filippo Magnini (Olaszország) 1:43.20
3. CSEH LÁSZLÓ 1:43.71
200 m mell
1. GYURTA DÁNIEL 2:02.37 p
2. Vjacseszlav Szinkevics (Oroszország) 2:03.61
3. Michael Jamieson (Nagy-Britannia) 2:03.77
…8. MOLNÁR ÁKOS 2:07.72
4×50 m gyorsváltó
1. Olaszország (Luca Dotto, Marco Orsi, Federico Bocchia, Andrea Rolla) 1:24.82 p
2. Oroszország 1:25.11
3. Belgium 1:25.83
Nők:
50 m gyors
1. Britta Steffen (Németország) 24.01 mp
2. Jeanette Ottesen (Dánia) 24.11
3. Triin Aljand (Észtország) 24.23
100 m mell
1. Valentyina Artyemjeva (Oroszország) 1:05.19 p
2. Rikke Moeller Pedersen (Dánia) 1:05.23
3. Daria Gyejeva (Oroszország) 1:05.83
100 m pillangó
1. Jeanette Ottesen (Dánia) 56.22 mp
2. Jemma Lowe (Nagy-Britannia) 56.67
3. Ilaria Bianchi (Olaszország) 57.42
200 m gyors
1. Silke Lippok (Németország) 1:54.08 p
2. Melanie Costa Schmid (Spanyolország) 1:54.31
3. VERRASZTÓ EVELYN 1:54.55
200 m hát
1. Darina Zevina (Ukrajna) 2:02.25 p
2. Duane da Rocha Marce (Spanyolország) 2:03.32
3. Melanie Nocher (Írország) 2:04.29
400 m vegyes
1. Mireia Belmonte Garcia (Spanyolország) 4:24.55 p
2. Hannah Miley (Nagy-Britannia) 4:26.06
3. JAKABOS ZSUZSANNA 4:27.86

Ajánlott videó

Olvasói sztorik