Sport

Káté Gyula “tizedes” lett

ch.-gall-andras
ch.-gall-andras

2011. 12. 10. 20:42

Az utóbbi évek legszínvonalasabb és legmozgalmasabb országos felnőtt bajnoksága fejeződött be Szombathelyen.

A 88. országos felnőtt férfi ökölvívó-bajnokság döntőin végre jelentkeztek az új hullám jeles képviselői is, a 20 éves Dobrádi Zsolt és a 25 éves Rácz Sándor élete első felnőtt bajnoki címét szerezte, miként Nagy Péter is, Ungvári István, Nagy Krisztián és az ifjúsági olimpiai bronzérmes Harcsa Zoltán a másodikat, de a 18 éves, könnyűsúlyú Fodor Milán is remekül helyt állt.

60 és 81 kilóban – az „örökös” rangelső Varga Miklós és Szellő Imre távollétében – mindenképpen új bajnokot kellett avatni. A közönség dugig megtöltötte a Haladás Rohonci úti csarnokát, s a rendezők színvonalas kísérőműsorról is gondoskodtak – habár a boksz önmagában is remekül szórakoztatta a nagyérdeműt.

A versenyen mérföldkőhöz érkezett a magyar ökölvívás állócsillaga, Káté Gyula, aki tizedik bajnoki címét szerezte, s ezzel feljött a második helyre az örökranglistán a tizenegyszeres felnőtt bajnok Lakatos Pál mögé.

Kátét követte Caramel – nem tévedés, Molnár Ferenc Caramel, a 2005-ös Megasztár győztes énekese. No persze nem az ökleivel, hanem a hangjával ragadtatta tapsra a Hali-csarnok közönségét. Aztán újra a pofonoké volt a főszerep, Bacskai Balázs előadásában. A 69 kg tavalyi Európa-bajnoka gyomron kiütötte a fiatal Danyi Richárdot – már az első menetben.


„Tele volt számomra mélyütésekkel ez az idény, balul sült el az Eb és a vb is, nagy szükségem volt arra, hogy bebizonyítsam – magamnak és a szeretteimnek is -, hogy nem felejtettem el bokszolni”
– mondta Bendzsi, aki negyedik felnőtt bajnoki címét szerezte Szombathelyen.

Harcsa Zoltán – ha lehet – még Bacskait is felülmúlta. Szántó Imre tanítványa az egész bajnokságon mutatott káprázatos bunyóját hozta a kőszegi Döbrösi Ádám ellen is, akire egyszer számoltak, és a kispesti fiú magabiztosan gyűjtötte be második felnőtt bajnoki címét, egyszersmind a bajnokság legjobb bokszolójának járó különdíjat is.

Szellő Imre üresen hagyott trónjára a debreceni Nagy Péter kapaszkodott fel, nehézsúlyban a Vasashoz tartozó, de Kecskeméten edző Darmos József nyolcadik felnőtt bajnoki aranyát szerezte.

Kurtucz Csaba hatodszor bizonyult a legjobbnak szupernehézsúlyban, ami azért is bravúr, mert három évet kihagyott az éppen a második diplomáján munkálkodó sportember. „Könnyebb volt, mint gondoltam” – jegyezte meg a békési, de már a Vasasban sportoló Kurtucz.

A legeredményesebb csapat a Vasasé lett, Bacskai Imre vezetőedző és ifj. Balzsay Károly szakmai igazgató irányításával.

Eredmények – ökölvívó-ob, döntők
49 kg:  Ungvári István (Harangi SE)-Sárga Attila (Sárospatak) p. gy. 12:9
52 kg:  Dobrádi Zsolt (KSI)-Berna Dávid (Vasas SC) p. gy. 21:15
56 kg: Könnyű Róbert (Egri Sportiskola)-Nagy Krisztián (Szolnoki MÁV) p. v. 10:17
60 kg:  Rácz Sándor (Haladás VSE)-Fodor Milán (Vasas SC) p. gy. 12:8
64 kg:  Káté Gyula (Unió Sport Kispest)-Görbics Gábor (Hranek Boksz SE) p. gy. 16:9
69 kg:  Bacskai Balázs (Vasas SC)-Danyi Richárd (Tápiómente Ökölvívó Egyesület)
75 kg:  Harcsa Zoltán (Unió Sport Kispest)-Döbrösi Ádám (Fitt-Box Ökölvívó SE) p. gy. 17:5
81 kg: Baranyi Richárd (Kecskeméti SC)-Nagy Péter (DVSC) p. v. 15:17
91 kg:  Darmos József (Vasas SC)-Kulacsik Mirkó (MTK) p. gy. 16:10
+91 kg: Bernáth István (DVSC)-Kurtucz Csaba (Vasas SC) p. v. 7:10
vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.