Sport

Hokiban és bokszban is kiütötte a Volán a Capitalst

A Sapa Fehérvár AV19 egy látványos ökölcsatával tarkított mérkőzésen győzte le 6-2-re a Vienna Capitalst az osztrák hokiligában.

A Sapa Fehérvár AV19 együttese zsinórban negyedik győzelmére hajtott pénteken este az ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban, azonban a feladat nem tűnt könnyűnek, mivel a Vienna Capitals látogatott a koronázó városba. A rivális ebben a szezonban már kétszer is megtréfálta a Fehérvári Ördögöket: október 9-én szétlövés után 6-5-re nyert a bécsi együttes, november elsején pedig 3-1-re. Ha pedig azt is idevesszük, hogy a két együttest mindössze egy pont választja el egymástól a tabellán, illetve hogy mind a két gárda legalább egy gólt szerzett az eddigi összes meccsén, parázs csatára volt kilátás.

A találkozó elejét nagyon elcsípte a Volán, sorra érkeztek a hazai akciók, majd alig több, mint négy perc játék után már vezetett is a székesfehérvári gárda, Derek Ryan nyitotta meg a gólok sorát, a korong Reinhard Divis lepkés kesztyűje alatt suhant a hálóba. Az amerikai kisvártatva emberelőnyben lépett ki Palkovics Krisztián passzával, majd megduplázta a Sapa előnyét. A folytatásban is jobb volt Kevin Primeau legénysége, a Capitals nem sok veszélyt jelentett Adam Munro kapujára, ha pedig mégis eljutottak lövésig, a kanadai védett biztosan. Hiába azonban a sok helyzet, az eredmény nem változott, 2-0-ról folytatták a felek.

A második harmadban bő egy perc kellett az újabb találathoz, Ryan iramodott meg a jobb szélen, váltottak Palkoviccsal, a rutinos szélső kapásból vágta a hálóba a lekészített pakkot. Sokáig biztosan őrizte előnyét a Fehérvár, majd a Vienna játéka feljavult. Az egyik vendégakció végén úgy tűnt, szépített az ellenfél, azonban a játékvezetők a videbírót hívták segítségül, majd úgy döntöttek, Munro még a gólvonal előtt megállította a korongot. Sajnos a bekapott gólt így sem sikerült elkerülni, bő fél perccel a második szünet előtt Ross Lupaschuk faragott a bécsiek hátrányából.

A második harmad végén egyébként kisebb kakaskodás volt a jégen, Christian Dolezal kapott tíz perc fegyelmit, majd Marton Oraze-t szórták ki rögvest a harmadik felvonás elején, az emberelőnyt pedig Ryan használta ki – ez volt a 21. találata a szezonban, amivel természetesen vezeti az erre vonatkozó rangsort. Kisvártatva Horváth Andrásnak kellett kiülni két percre, majd Tokaji Viktor korizott le a jégről, mivel újra kiugrott a válla (később szerencsére visszatért), mindeközben azonban megszerezte Sapa ötödik gólját is, Sofron István emberhátrányból talált be.

Az 52. percben Sofit szórták ki gáncsolás miatt, ezt még sikerült kivédekezni, azonban nem sokkal a kiállítás letelte után Benoit Gratton vágott a hálóba egy lecsorgót, 5-2-re módosítva az állást. Bő hat perccel a vége előtt  Munronak ütött oda az egyik osztrák, Orbán Attila azonban egy látványos ökölpárbajban elláta Taylor Holst baját. Ennek következtében négy percre emberhátrányba kerültünk, ám a levitt kapus miatt hiába rohamoztak hatan a bécsiek, a következő gólt Mihály Árpád szerezte, 6-2 lett az izgalmas csata vége.

A Fehérvár zsinórban negyedik győzelmét aratta és pontszámban beérte a negyedik Olimpija Ljubljanát, jobb gólkülönbségének köszönhetően pedig be is előzte a riválist.

Eredmény – EBEL, alapszakasz
Sapa Fehérvár AV19 – Vienna Capitals 6-2 (2-0, 1-1, 3-1)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.