Sport

Az Eger legyőzte a Honvédot

A címvédő hazai pályán két góllal nyert a Vodafone férfi vízilabda ob I. korábbról elhalasztott mérkőzésén.

Az Eger amerikai túrája miatt a még a harmadik fordulóból decemberre áthozott rangadón a hazaiak kezdtek jobban a Bitskey-uszodában, akik kevesebb, mint ezer néző előtt – jó négypercnyi üresjáratot követően – a háromszoros olimpiai bajnok Biros Péter vezérletével elhúztak 3-0-ra. A folytatásban azonban változott a meccs képe, s a Honvéd félidőre felzárkózott 3-2-re.

A nagyszünet után a 2008-as ötkarikás aranyérmes Hosnyánszky Norbert talált be szabaddobásból, ám Szivós Márton előbb szépített, majd büntetőből ki is egyenlített (4-4).

A gólban módfelett gazdagra sikeredett befejező nyolc percben újfent a hevesiek tettek szert előnyre, két ízben is vezettek (5-4, 6-5), de emberelőnyből a már negyedszer eredményes Szivós egalizált (6-6). Bő két perccel a vége előtt Bátori Bence második góljával megint a vendéglátók álltak jobban (7-6), a szintén duplázó Hosnyánszky fórban szerzett találata pedig 8-6-os vezetést jelentett az Egernek.

A Honvéd a finisben még szépített, Biros azonban az egyik hat az öt elleni akció hatásos lezárásaként beállította a 9-7-es végeredményt.

Eredmény – férfi vízilabda ob I.

ZF-Eger – Groupama-Honvéd 9-7 (2-0, 1-2, 1-2, 5-3)

Góldobók: Biros 3, Bátori, Hosnyánszky 2-2, Graham, Varga II. Zs. 1-1, illetve Szivós 4, Mátyás, Salamon, Angyal 1-1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik