Sport

Hatéves eltiltás a visszavonult olimpiai bajnok sífutónak

Az osztrák doppingellenes ügynökség vérdopping miatt hat évre eltiltotta az olimpiai bajnok, 2009-ben visszavonult sífutót, Christian Hoffmannt.

A szervezet végrehajtó bizottsága kedden jelentette be, hogy a most 36 esztendős sportoló 2003 és 2006 között többször járt egy bécsi laboratóriumban, ahol vérdúsításon vett részt.

Hoffmann tagadta bűnösségét, egyszer sem adott pozitív mintát, azonban az Ausztriában, 2009-ben indult nyomozás során kiderült, hogy a sífutó – Bernhard Kohl és Michael Rasmussen kerékpárosokkal, valamint Kohl menedzserével, Stefan Matschinerrel együttműködve – tiltott teljesítményfokozó módszerhez folyamodva dúsíttatta vérét.

Matschiner később azt beismerte, hogy segített a doppingolásban Kohlnak. A rendőrség a nyomozás során Matschiner házában megtalálta a vérdúsításhoz használt berendezést.

Az osztrák doppingellenes ügynökség 2009 decemberében ideiglenesen eltiltotta Hoffmannt, megakadályozva ezzel, hogy a sífutó kvótát szerezzen a 2010-es vancouveri téli olimpiára. Az osztrák versenyző ezt követően azonnali hatállyal befejezte profi pályafutását.

A 2002-es, Salt Lake City-ben rendezett ötkarikás játékokon 30 km-en aranyérmet nyert Hoffmann ügyvédje a kedden nyilvánosságra hozott ítélettel kapcsolatban azt mondta: független bíróságon nyújtanak majd be fellebbezést.

“Védencem állítja, hogy 23 éven keresztül kizárólag tiszta eszközökkel ért el eredményeket sportágában, s nem engedheti meg magának, hogy bármilyen szervezet ily módon bánjon vele” – fogalmazott Hans-Moritz Pott.

Az osztrák ügynökség a hatéves eltiltást visszamenőleges hatállyal, 2009 decemberétől szabta ki Hoffmannra, aki visszavonulása óta egyszer sem beszélt arról, hogy újra versenyezni akarna.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.