Sport

Ötkarikás ernyő a magyar sportélet felett

A Magyar Olimpiai Bizottság veszi át az irányítást a sport felett, a parlament elfogadta a doppingszabályozás szigorítását is.

A fideszes Bánki Erik és Szalay Ferenc javaslatát 275 igen szavazattal, 42 ellenében, 5 tartózkodás mellett hagyta jóvá az Országgyűlés.

Megszűnik a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Nemzeti Sportszövetség, a Nemzeti Szabadidősport Szövetség és Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége.

Jelenlegi feladataikat a MOB veszi át úgy, hogy az eddig önálló szövetségek által irányított területek a MOB tagozataiként tovább működhetnek, vezetőik pedig az olimpiai bizottság alelnökei lesznek.

A jogszabály egyebek mellett kimondja, hogy a doppingvétség miatt hozott jogerős büntetést és a vétkes sportoló nevét az eljárás befejezése után három munkanapon belül a doppingbizottság nyilvánosságra hozza.

A sportfegyelmi, illetve doppingeljárás miatt kiszabható büntetéseket szigorították: az eddig legfeljebb ötéves időtartamú eltiltás akár végleges is lehet, és nemcsak a sportszövetség versenyeire, hanem az edzéseken való részvételre is kiterjedhet.

Az új törvény arról is rendelkezik, hogy a nemzeti ünnepekre ezentúl kizárólag válogatott, illetve a sportág nemzetközi szövetségének versenynaptárában szereplő sportrendezvények szervezhetők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik