Sport

Megtartották az évzárót

Január 9-én találkoznak ismét a Videoton futballistái

A szombati, szombathelyi kupavisszavágóval búcsúztatta a 2011-es őszt a Videoton futballcsapata. A bajnoki félszezont a tabella harmadik helyén záró együttes az MK negyeddöntőjében a Haladással mérkőzött, a múlt szerdai, fehérvári, 1-0-s győzelem után a nem túl magas színvonalú, hétvégi visszavágón a gólnélküli döntetlen is elégséges volt a nyolc közé jutáshoz, a februári negyeddöntőben a Győrrel viaskodnak majd Paulo Sousa tanítványai.

De visszatérve a vasi derbire: a találkozó különleges körülmények között került megrendezésre, ugyanis a hazaiak mestere, Aczél Zoltán nem ülhetett a kispadon. A fehérvári derbi lefújását követően ugyanis az öltözőfolyosón vették őrizetbe és bilincsben szállították el a nyomozók. A Központi Nyomozó Főügyészség fogdájába került, ahol harminc napot kell eltöltenie. Távollétében pályaedzője, Székely Tibor dirigálta a zöld-fehéreket a Videoton elleni visszavágón.

– A lényeg a továbbjutás volt, ezt pedig 180 perc után elértük – közölte Sándor György, a Vidi válogatott középpályása, aki mindkét összecsapást végigjátszotta.- Természetesen láttam a lelátón kihelyezett drapériákat, amelyek Aczél Zoltánnak szóltak, de ezekkel nem foglalkoztunk a csapattársakkal. Profi futballisták vagyunk, a mérkőzéseken függetlenítenünk kell magunkat a külső körülményektől. Végig sportszerű csata folyt a pályán, a hazaiak Oross Márton révén az elején kétszer veszélyeztettek, utána nekünk is adódtak lehetőségeink, ám ezeket kihagytuk. A folytatásban a hazaiak kinyíltak, érthetően gólszerzésre törekedtek, ám az adódó helyzeteinket nem tudtuk értékesíteni. A legfontosabbat, a továbbjutást azonban kicsikartuk.

A piros-fehérek vasárnap délután tartották a nagyszabású évzárót az egyik elegáns, fehérvári vendéglátó ipari centrumban, majd megkezdték téli pihenőjüket. A futballisták számára egy hét teljes pihenő következik, majd személyre szabott edzésterv alapján megkezdik az egyéni felkészülést. A játékosok és a szakmai stáb tagjai legközelebb január 9-én találkoznak a Sóstói Stadionban, ekkor veszi kezdetét az alapozás a tavaszi szezonra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik