Sport

Madár még nem gondol a búcsúra

Horog László

2011. 12. 05. 19:12

Szó sincs visszavonulásról, továbbra is világbajnok akar lenni Erdei Zsolt

A magyar ökölvívó hétfőn sajtótájékoztatót tartott: alig néhány nappal azután, hogy kézsérülése miatt kénytelen volt lemondani az amerikai Tavoris Cloud elleni félnehézsúlyú világbajnoki címmérkőzést.

A 37 éves sportolónak Németországban, egy edzés után gyulladt be jobb kezének középső ujja, amellyel már a tavaly novemberi, Samson Onyango elleni meccse óta voltak problémái. Mint elmondta, az akkori meccs után feldagadt a keze, s még hónapokkal később is fájt, de pihentetés után gond nélkül fel tudott készülni a júniusi, Byron Mitchell elleni meccsére. Azon a találkozón aztán ismét nyilalló fájdalmat érzett egy ütést követően már a második menetben, s az összecsapás végére még a korábbinál is csúnyább állapotba került a keze. Kortizon-injekciókkal gyógyították a kezét, a mostani felkészülés pedig egészen a másfél hete történt sparringolásig tökéletesen haladt, ám akkor ellenfele könyökét találta el egy jobb felütés közben, ami Erdei számára “végzetesnek bizonyult”.
„Már akkor, a ringben éreztem, hogy nagy baj van, féltem, hogy ez a december 31-i meccsembe kerül – mondta Erdei, hozzátéve, hogy letargikus állapotban volt a fejlemények miatt. – Vártunk, pihentettük, de nem javult. Ezek után döntenem kellett, hogy vállalom a harcot és hősi halált halok, vagy az észérveknek engedek, s nem kockáztatok. Azt hiszem, minden épeszű ember megértheti, miért kértük a meccs halasztását. Nem lett volna értelme 50 százalékosan, jobb kéz nélkül beállni Cloud ellen. Ez volt az okos döntés.”
A sajtótájékoztatón elhangzott, az orvosok most úgy gondolják, hogy a probléma foggyulladással hozható összefüggésbe, ezért a bokszoló jobb felső ötös fogát már Németországban kihúzták, de csak 6-8 hét múlva derül ki, hogy valóban az okozta-e a gondokat. Erdei, akinek már a Magyarországról Kölnbe vezető úton fájt a foga, nagyon bízik benne, hogy az orvosoknak igazuk lesz, s a jelek valóban erre mutatnak, mivel a fogával is tavaly november óta voltak gondok.

 

Erdei szerint a legkorábban március végére, áprilisra lesz újra harcra kész, s nagyon bízik benne, hogy az eredetileg december 31-re, Anaheimbe tervezett Cloud elleni találkozó nem marad el végleg, csak elhalasztják.
„Azért is fáj ez most, mert kirobbanó erőben érzem magam még mindig, ugyanakkor az a rengeteg munka nem fog elveszni, szinten tartom magam, s tulajdonképpen, ha a kezem rendbe jön, s a kondim ilyen marad, akkor már hat hét közvetlen felkészülés elég lenne a következő meccsre” – mondta az amatőrök között is világbajnok Erdei.
A mind a 33 profi meccsét megnyerő, korábban a Boksz Világszervezet (WBO) félnehéz- és a Boksz Világtanács (WBC) cirkálósúlyú vb-övét is megkaparintó magyar bokszoló számára nem tudni, mit hoz a jövő. A Cloud elleni csata sorsa az anaheimi gálát közvetítő Showtime csatorna kezében van, ha ragaszkodnak a Cloud-Erdei meccshez, akkor az lehet a következő, ellenkező esetben Cloud mással fog bokszolni, s Erdeiéknek másik lehetőség után kell nézniük.
A találkozó nem csupán profi pályafutása talán eddigi legnagyobb meccse lett volna Erdeinek, de karrierje szempontjából is fontos államos, ugyanis jelezte, hogy a Cloud elleni meccs után dönt majd
arról is, folytatja-e még egyáltalán a bokszot. Ez a kérdés azonban eldőlt, most nem fejezi be pályafutását.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Debrecen, 2016. november 23.
Dézsi Ágnes háziorvos influenza elleni védőoltást ad be egy páciensnek Debrecenben 2016. november 23-án. Az idei szezonban a 60 éven felüliek és a rizikócsoportba tartozók védőoltásához 1,3 millió adag térítésmentes influenza elleni oltóanyag áll rendelkezésre.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.