Sport

Húszévesen igazolt Olaszországba a magyar röpis

Szezon közben távozik a bajnok Kaposvár röplabdacsapatának feladója, a 20 éves Kaszap Tamás.

Az utánpótlás-válogatott játékos két és féléves szerződést kötött az olasz élvonalban (A1 Liga) szereplő Acqua Paradiso Monza Brianza csapatával.

A tehetséges előkészítő hétfőn utazik Itáliába, és csatlakozik új együtteséhez, amely hét forduló után négy győzelemmel és három vereséggel a bajnoki tabella hetedik helyén áll. Kaszap a közelmúltban már élvezhette az itáliaiak vendégszeretetét: négy napon át szerepelt próbajátékon az együttesnél, és elnyerte a szakvezetés tetszését. Az eredeti tervek szerint a feladó csak a jövő nyáron váltott volna klubot és országot, de megsérült az olaszok egyik feladója, így felgyorsultak az események.

A fiatal sportoló a Kecskemét-Kaposvár rangadón köszönt el a honi élvonaltól. Érdekesség, hogy Kaszap éppen alföldi nevelő-egyesülete otthonában játszotta hazai búcsúmeccsét asomogyiak színeiben. Nem is akárhogyan: remek játékkal járult hozzá ahoz, hogy a Demeter-legénység legnagyobb riválisa othonában őrizze meg veretlenségét és szilárdítsa meg első helyét a tabellán.

Interjú Kaszap Tamással
Kaszap Tamás négy és fél évet töltött a somogyi megyeszékhelyen, és úgy fogalmazott: azzal, hogy a világ legerősebb bajnokságába szerződött, megvalósult a nagy álma.
– Már a hét elején tudtam, hogy ez lesz a búcsúmérkőzésem – mondta a vasárnapi 3-0-ra megnyert bajnoki rangadó lefújása után Kaszap Tamás.
– Az olasz csapat vezetői szóltak, hogy már most szeretnének leigazolni, mert megsérült az egyik játékosuk. Örülök neki, hogy Kecskeméten is magabiztosan győztünk, és köszönöm a fiúknak a jó játékot.
– Emlékszel még az első kaposvári tétmeccsedre?
– Igen, 2007 novemberében, egy Közép-európai Liga mérkőzésen álltam be csereként a Novo Mesto ellen. Az volt a hatodik mérkőzésünk a szezonban, és előtte egy percet sem játszottam. Nagyon izgultam de aztán elmúlt a lámpaláz.
– Összességében hogy érezted magad Kaposváron?
– Jól döntöttem, amikor ide igazoltam. Tény, hogy volt nagyon jó és igen rossz évem is, de sok lehetőséget kaptam, és úgy érzem folyamatos volt a fejlődésem. Köszönöm mindenkinek a segítséget.
– Mit érdemes tudni új csapatodról?
– Az Acqua Paradiso Monza Brianza együttesében folytatom, amely az olasz élvonalban szerepel. A csapat jelenleg négy győzelemmel és három vereséggel a bajnoki tabella hetedik helyén áll.
– Mit vársz magadtól az előttünk álló két és fél évben?
– Az első évben mindenképpen tanulni szeretnék, jó lenne mielőbb felvenni az ottani ritmust, ezután pedig mindenképpen szeretnék a csapat hasznára lenni.
– Hogy búcsúzol el a kaposvári csapattársaktól?
– Mindenképpen a vendégeim lesznek egy italra, a fiatalok egy kis üdítőre, az idősebbek pedig valami komolyabbra.. És törlesztenem kell egy adósságomat is: az edzések előtt mindig külön szoktunk játszani Geiger Andrissal és általában ő volt a jobb, így még tartozom neki két liter Schweppes-szel…
– Amikor annak idején elkezdtél röplabdázni volt olyan vágyad hogy Olaszországban szeretnél majd egyszer játszani?
– Természetesen így most örömmel mondhatom, hogy teljesült a nagy álom. De talán ez még csak a kezdet…
Csóka István

Ajánlott videó

Olvasói sztorik