Sport

Póta, Madarász és Lindner veretlenül a négy között a Top 12-n

Az asztaliteniszezők Top 12 bajnokságán, az OB utáni legfontosabb hazai egyéni versenyen meglepetések is születtek.

A szokásoknak megfelelően a szombati nyitónapon a résztvevők két hatos csoportban körmérkőzést vívtak egymással, majd az első két-két helyezett jutott a legjobb négy közé.

A hazai ranglistavezető Póta Georgina válogatottbeli és berlini klubtársával, a címvédő Lovas Petrával csap majd össze a fináléba kerülésért, míg a másik ágon két fiatal, a 18 éves Madarász Dóra és a 19 esztendős Ambrus Krisztina néz farkasszemet egymással.

A férfiaknál a pályafutása első Top 12-sikerére hajtó Lindner Ádám a 2008-as győztes Kosiba Dániellel, míg a selejtezőből továbbjutott, rangidős Vitsek Iván a két évvel ezelőtt bajnok Nagy Krisztiánnal küzd majd meg az elődöntőben.

Eredmények – asztalitenisz Top 12 Bajnokság
Férfiak:
1. csoport:
1. forduló:
Lindner Ádám (Crvena zvezda STK)-Szita Márton (Celldömölki VSE Swietelsky Wewelka) 4-3
Móricz Máté (Félegyházi ASI)-Zombori Dávid (CPC Nizza) 4-0 – Zombori megsérült és feladta
Nagy Krisztián (Frickenhausen TTC)-Lakatos Tamás (KSI SE) 4-3
2. forduló:
Lindner-Móricz 4-1
Nagy-Szita 4-2
Lakatos-Zombori 4-0 – játék nélkül
3. forduló:
Szita-Móricz 4-2
Nagy-Zombori 4-0 – játék nélkül
Lindner-Lakatos 4-1
4. forduló:
Lindner-Nagy 4-2
Szita-Zombori 4-0 – játék nélkül
Lakatos-Móricz 4-0
5. forduló:
Lindner-Zombori 4-0 – játék nélkül
Lakatos-Szita 4-2
Móricz-Nagy 4-0
A végeredmény: 1. Lindner 5 győzelem, 2. Nagy 3, 3. Lakatos 3, 4. Szita 2, 5. Móricz 2, 6. Zombori 0
2. csoport:
1. forduló:
Fazekas Péter (Celldömölki VSE Swietelsky Wewelka)-Hoffmann Tamás (Pénzügyőr SE) 4-2
Vitsek Iván (Szerva ASE Szécsény)-Kosiba Dániel (TTC Hagen Duisburg) 4-2
Muskó Péter (Morez Saint Laurent)-Magyar László (Waldegg Linz) 4-2
2. forduló:
Fazekas-Magyar 4-0
Kosiba-Hoffmann 4-2
Vitsek-Muskó 4-2
3. forduló:
Magyar-Hoffmann 4-3
Kosiba-Muskó 4-1
Vitsek-Fazekas 4-1
4. forduló:
Kosiba-Fazekas 4-2
Muskó-Hoffmann 4-3
Vitsek-Magyar 4-3
5. forduló:
Fazekas-Muskó 4-0
Hoffmann-Vitsek 4-2
Kosiba-Magyar 4-1
A végeredmény: 1. Vitsek 4 győzelem, 2. Kosiba 4, 3. Fazekas 3, 4. Muskó 2, 5. Magyar 1, 6. Hoffmann 1
Az elődöntőben:
Lindner-Kosiba
Vitsek-Nagy
Nők:
1. csoport:
1. forduló:
Póta Georgina (TTC Berlin Eastside)-Molnár Zita (Szekszárd AC) 4-2 Fazekas Mária (Saarlouis-Fraulauteerm)-Ambrus Krisztina (SV DJK Kolbermoor) 4-3
Pergel Szandra (Budaörs 2i SC)-Tóth Kata (Univer KTE Kft.) 4-0
2. forduló:
Póta-Tóth 4-0
Ambrus-Molnár 4-1
Pergel-Fazekas 4-1
3. forduló:
Molnár-Tóth 4-1
Ambrus-Pergel 4-0
Póta-Fazekas 4-0
4. forduló:
Póta-Ambrus 4-3
Pergel-Molnár 4-3
Fazekas-Tóth 4-0
5. forduló:
Póta-Pergel 4-1
Fazekas-Molnár 4-1
Ambrus-Tóth 4-2
A végeredmény: 1. Póta 5 győzelem, 2. Ambrus 3, 3. Pergel 3, 4. Fazekas 3, 5. Molnár 1, 6. Tóth 0
2. csoport:
1. forduló:
Lovas Petra (TTC Berlin Eastside)-Szvitacs Alexa (Szekszárd AC) 4-1 Braun Éva (Postás SE)-Nagyváradi Mercédesz (Postás SE) 4-2
Madarász Dóra (Univer KTE Kft.)-Kertai Rita (Postás SE) 4-0
2. forduló:
Madarász-Szvitacs 4-2
Lovas-Nagyváradi 4-2
Braun-Kertai 4-3
3. forduló:
Madarász-Lovas 4-2
Kertai-Nagyváradi 4-1
Braun-Szvitacs 4-0
4. forduló:
Nagyváradi-Szvitacs 4-0
Kertai-Lovas 4-3
Madarász-Braun 4-3
5. forduló:
Szvitacs-Kertai 4-1
Lovas-Braun 4-1
Madarász-Nagyváradi 4-0
A végeredmény: 1. Madarász 5 győzelem, 2. Lovas 3, 3. Braun 3, 4. Kertai 2, 5. Nagyváradi 1, 6. Szvitacs 1
Az elődöntőben:
Póta-Lovas
Madarász-Ambrus

Ajánlott videó

Olvasói sztorik