Sport

Kiss Gergely volt a Vasas hőse Szolnokon

Dobos Sándor
Dobos Sándor

újságíró. 2011. 12. 03. 17:33

Egy góllal nyert a Vasas Szolnokon a Vodafone férfi vízilabda OB I szombati játéknapján.

Rangadót rendeztek a szolnoki uszodában, hiszen a megerősödő, és már több bravúrt is bemutató Szolnok a Vasast fogadta a szombat délutáni mérkőzésen.

Kiss Gergely szerezte a mérkőzés első gólját a negyedik percben, és a negyed úgy alakult, hogy több találat már nem is esett a játékrészben. A második nyolcperc igen fordulatosra sikeredett, először a Vasas talált be, de Gocic góljával már a Szolnok vezetett.

Nehezen birkóztak meg a csapatok az emberelőnyös helyzetekkel, a hazaiak 3-at lőttek be a 9-ből, a vendégeknél 7/3 ez az arány. A harmadik negyedet is a háromszoros olimpiai bajnok Kiss gólja nyitotta, a Szolnok pedig futott az eredmény után.

Még 5-5-nél is egyenlített a Dózsa, de Kiss Gergely keretbe foglalta a negyedet újabb, harmadik góljával. A negyedik negyedben aztán már csak 1-1 gól született, ami azt jelentette, hogy a Vasas elvitte a két pontot a ma már oroszlánbarlangnak számító szolnoki uszodából. A győztes gólt Steinmetz Ádám 1 perc 40 másodperccel a vége előtt szerezte.

A bajnoki címvédő Eger biztosan nyert Pécsett.

Eredmények, vízilabda OB I, 9. forduló
Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP – TEVA-Vasas-UNIQA 6-7 (0-1, 3-2, 2-3, 1-1)
A gólszerzők: Negrean 2, Marnitz, Kovács O., Pásztor, Gocic 1-1, illetve Kiss G. 3, Vörös, Steinmetz, Vámos, Boskovic 1-1
PVSK-Fűszért – ZF-Eger 5-13 (0-2, 1-2, 1-5, 3-4)
A legjobb dobók: Bóbis, Hangay 2-2, illetve Bátori, Hosnyánszky 3-3
BVSC-Zugló – Groupama-Honvéd 6-15 (1-3, 1-4, 1-5, 3-3)
A legjobb dobók: Ambrus, Borsós 2-2, illetve Tóth M. 4, Gór Nagy, Kovács R., Szívós 2-2

Debrecen Fujitsu-Kaposvári VK 16-9 (3-2, 3-4, 5-1, 5-2)
A legjobb dobók: Varga T. 4, Bugajcsuk 3, illetve Gyurováth, Papp, Bereczki 2-2

KALO MÉH-CS and K-Szentesi VK –  FTC-Fisher Klíma 10-9 (0-3, 2-0, 5-1,  3-5)
A legjobb dobók: Weszelowszky 3, illetve Sántavy 3

OSC – Szeged-Beton VE 11-18 (1-2, 2-5, 5-6, 3-5)
A legjobb dobók: Szécsi D., Kiss Gy., Benczúr, Pecz 2-2, illetve Younger 4, Juhász, Kayes, Kiss Cs., Márkus 2-2
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.