Sport

Nemzetközi mezőny a Kanyó Éva emlékversenyen

Több mint tíz országból érkeznek tornászok a budapesti Tornacsarnokban szombaton sorra kerülő Kanyó Éva-emlékversenyre.

A mob.hu beszámolója szerint várhatóan orosz, ukrán, svájci, izlandi, osztrák, portugál, ausztrál, szlovén, horvát és szlovák versenyzők vesznek majd részt az immár kilencedik alkalommal sorra kerülő eseményen, a házigazdák részéről pedig többek között a tokiói világbajnokságon lólengésben negyedik Hidvégi Videt, valamint a vb-n szintén szerepelt Divéky Lucát láthatja a közönség.

A Kanyó Éva-emlékverseny fővédnöke az 1964-es tokiói olimpián felemás korláton ezüstérmes Schmittné Makray Katalin, a köztársasági elnök felesége lesz, a felnőttek viadalát pedig Szabó Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnöke, a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója nyitja meg.

Az esemény szombaton 10 órakor a serdülők versenyével kezdődik, az ifjúságiak és a felnőttek a 15 órakor sorra kerülő hivatalos megnyitó után lépnek a szerekhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik