Sport

Natasa új szerepkörben

A szegedi kajakos néhány hónapra Portugáliába teszi át a székhelyét.

Egy ember életében egyszer minden olyan megtörténik, ami előtte soha. Dushev Janics Natasa például, péntek délután három óra előtt valamivel Mikulássá vált. Szerencséjére ehhez nem kellett piros kabátot és hófehér szakállat öltenie, mert ebben az esetben valószínűleg kidőlt volna, hisz az ajándékozás és a sajtótájékoztató helyszínén a Napfényfürdő Aquapolis Szeged első emeleti galériáján olyan párás meleg uralkodott, hogy mindenki szaunában érezhette magát.

Persze az a száz kis kajakos és kenus, akiket Natasa (Mikulásova) megajándékozott már fürdőruhában várták a csomagokat, szemben a szövetségi kapitány Storcz Botonddal, aki hősiesen viselte a zakóját. Szóval csupa mosoly volt mindenki, mert láthatta Natit, mert kapott Tőle ajándékot (Natasa saját alapítványa biztosította hozzá az anyagiakat), mert beszélhetett Vele, megsimogathatta.

Látszott Natasán, hogy örül a nagy médiafigyelemnek, és jó volt megint egy kicsit itthon lennie. Mert most márciusig megint nem látjuk, Portugáliába teszi át a székhelyét, ahol „nevelt” fia Cristian Douchev segít majd neki a felkészülésben, amit férje Andró Dushev vezényel nekik, Kovács László edzővel egyeztetett tervek szerint. Mivel London már szinte a nyakunkon van, a háromszoros olimpiai bajnok csupán másfél nap pihenőt kap az ünnepek alatt karácsonykor, Szilveszter napján sem teszi le a lapátot. A londoni utolsó napja estéjén szeretne ünnepelni. Mint tudjuk, akkor rendezik a kajakosok ötszáz egyes és kétszáz egyes számát!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik