Sport

Hétgólos meccset húzott be a Volán

A Sapa Fehérvár AV19 a szezonban már harmadjára győzte le az Olimpija Ljubljanát, ezúttal 4-3-ra.

A Sapa Fehérvár AV19 együttese ebben a szezonban kétszer mérte össze az erejét az Olimpija Ljubljanával, a székesfehérváriak mind a kétszer 5-2-re páholták el szlovén ellenfelüket. Kellett a siker Kevin Primeau fiainak, ugyanis a legutóbbi Klagenfurt elleni sikert megelőzően zsinórban négyszer is kikapott a gárda, így kicsúszott az első hatból.

Az idei harmadik randevún nem kellett sokat várni az első találatra, Justin Taylor használta ki, hogy Sille Tamás kiállítása miatt egy emberrel kevesebben voltak fent a jégen mieink, azonban kisvártatva a Fehérvári Ördögök is fórba kerültek, Derek Ryan pedig egalizált. A magyar együttes rendesen megnyomta az első harmadot, több gól azonban nem született, Jean Philippe Lamoureux fogott, mint a zöld festék.

A második húsz perc nem egészen úgy indult, ahogyan azt eltervezte a Volán, ugyanis a 27. percben már kettővel ment az Olimpija, azonban előbb Tóth Adrián, majd kisvártatva Kovács Csaba mattolta a szlovénok kapusát, így 3-3-ról várhatták a harmadik felvonást a csapatok.

Pörögtek az együttesek, hajtott mind a két fél a győztes gólért, már a hajrában voltunk, amikor a fiatal Sofron István szerezte meg a mieinknek a vezetést. A Fehérvár kitartott a végéig – pedig a hazaiak a kapusukat is mezőnyjátékosra cserélték -, így sorozatban második győzelmét aratta. A Sapa pontszámban beérte a Klagenfurtot.

Eredmény – EBEL, alapszakasz
Olimpija Ljubljana – Sapa Fehérvár AV19 3-4 (1-1, 2-2, 0-1)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik