Sport

“Ez óriási szívás” – elmarad Erdei világbajnoki meccse

Súlyos kézsérülése miatt Erdei Zsolt nem tud kiállni december 31-én a címvédő amerikai Tavoris Cloud ellen az IBF félnehézsúlyú világbajnoki címéért.

“Megsérült Erdei Zsolt jobb keze Németországban, az első sparringolással töltött hét végén – áll a veretlen magyar ökölvívó menedzsmentjének pénteki közleményében. – Az orvosi kezelés ellenére a világbajnok ökölvívó nem javult, az orvosok 4-6 hét pihenést javasoltak, ami lehetetlenné teszi, hogy folytassa a felkészülést és ringbe léphessen a december 31-én Tavoris Cloud elleni világbajnoki címmeccsen.”

A korábban a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú és a Boksz Világtanács (WBC) cirkálósúlyú világbajnoki címét is birtokló magyar bokszoló 34. profi mérkőzésére a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) övéért Anaheimben került volna sor.


“Ez óriási szívás
– nyilatkozta Erdei a közlemény szerint. – Nagyon jó kondícióban, csúcsformában voltam fizikálisan. Az első sparring hetem nagyon jó hangulatú volt és az edzőm, Fritz Sdunek még jobban felpörgette a harci kedvemet. Nagyon elégedett volt azzal, ahogy “játszadoztam” az ellenfeleimmel! Aztán csütörtök este megtörtént a baleset. Hirtelen fájdalom hasított a jobb kezembe, ami egyből feldagadt. Az orvos azt javasolta, pihentessem az edzést 5 napig, hogy meglássuk javul-e, reagál-e a kezelésre, de a szünet utáni óvatos, szabályozott edzést követően is még mindig erősen jelentkezett a fájdalom… Jelenleg szeretném feldolgozni a sérülésem tényét, ami nem egyszerű, és várjuk, mik lehetnek a fejlemények, a csapatom és promóterem folyamatosan ezen dolgozik.”

Az amatőrök között is világbajnok 37 éves bokszoló hétfőn sajtótájékoztatót tart, melyen bővebben beszél majd sérüléséről, illetve jelenlegi helyzetéről.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.