Sport

Az elnök napok óta nem alszik

A fehérvári sportvezető, Nemes Ferenc csalódottnak és becsapottnak érzi magát

Pénteken, a délelőtti órákban előzetes letartóztatásba helyezték Aczél Zoltánt, a Siófok korábbi, a Haladás jelenlegi edzőjét. A vád vele szemben kötelességszegés és vesztegetés. Két korábbi futballistája, Horváth Gábor és Sütő László tett rá terhelő vallomást, amely szerint a Kispest elleni Magyar Kupa elődöntőn úgy állította össze a csapatot, hogy egy bűnözői kör által kért eredmény szülessen. Végül az ügyeskedők nem játszották meg a meccset, így pénzmozgásra sem került sor, viszont egy hónappal később, a Zalaegerszegen, 5-3-ra elveszített bajnokin az elvártak szerint alakultak a dolgok, a labdarúgók vallomásai szerint a tréner át is vett 4000 eurót. A siófokiak akkori többségi, jelenleg kisebbségi tulajdonosa, Nemes Ferenc nem titkolja, végtelenül elkeseredett. Ismert sportvezető, sokat megélt már a magyar futballban, a Fejér Megyei Labdarúgó Szövetséget tizenkét éven át irányította, elnöke volt a Bodajk NB II-es együttesének, fő tulajdonosa a BFC Siófoknak. Az MLSZ-t megbízott elnökként irányította, tehát a magyar futball első embereként is tevékenykedett.

–          Reméltem, hogy ez az egész csak egy rossz álom, ami az utóbbi napokban a siófoki futball körül zajlik. Napok óta nem alszom, nagyon megviselnek a történések, hogy a korábbi edzőnket bilincsben viszik el egy kupameccs után. A balatoni gárda soha nem dúskált anyagiakban, de mindig tisztességes, becsületes klubként működött, a klubvezetés családias légkörben dolgozott. Nem gondoltam, hogy az akkoriban már megszellőztetett fogadási, családi botránnyal ezt a kis egyletet is híre hozzák. Magyarán mi is érintettek leszünk.

–          Amikor kiderült, hogy Horváth Gábor, Sütő László és Andruskó Attila érintett, ön azt mondta, végtelenül csalódott, de legjobban nem is magát, hanem az edzőt, Aczél Zoltánt sajnálja, akinek a karrierje kis híján ráment a kiesésre. Ezek után szerdán este a trénert is bilincsben vezették el a Sóstói Stadionból.

–          Ez különösen lesújt, hiszen az edzőt a klub azért nevezi ki, hogy teljhatalmat gyakoroljon a szakmai munka felett, ő a legfőbb bizalmasa a tulajdonosi körnek. Feltétlenül megbíztunk Aczélban. A klubot érintő témákban mindig közös döntést hoztunk Csorba Ottó ügyvezetővel, Aczél kinevezése kiváló döntésnek tűnt.

–          Détári Lajos távozása után esett rá a választás.

–          A REAC kispadjáról előzőleg állt fel, ismerte a siófoki klubot, hiszen éveken futballozott a Bányászban, meg voltunk győződve, hogy kötődik is hozzá, mindent elkövet, hogy elérjük az áhított célt, a bennmaradást. Továbbá bíztunk abban, hogy Erwin Koeman mellett, a válogatottnál dolgozva egy kicsit nyugati szemléletet is hoz klubunkhoz. Ha a gyanú beigazolódik – remélem, nem -, azaz már az áprilisi, kispesti MK-visszavágón tudomása volt gyanús ügyről, s nem tájékoztatott bennünket, az a bizalmunkkal való visszaélést jelenti. A történések ismeretében az már nyilvánvaló, hogy néhányan becsaptak engem is és a klubhoz kötődő személyeket, valamint a mellettünk kitartó városi vezetőket, szponzorokat. Az, hogy az edzőt előzetes letartóztatásba helyezték, nem sejtet sok jót, én azonban bízom abban, hogy nem érintett. Bár kiestünk, a munkájával elégedettek voltunk. Nyolc ponttal vette át a csapatot, szereztünk 18-t, ha csak a tavaszt vesszük figyelembe, a félszezont a 10. helyen zártunk, a Magyar Kupában is az elődöntőig meneteltünk.

–          Mit gondol, éri még meglepetés az elkövetkező napokban?

–          Mindössze egy dolgot szeretnék, haogy a nyomozó hatóságok kiderítenének mindent a fogadási csalásokkal kapcsolatban. Mindenkit, aki érintett a futballunk népszerűségének rombolásában, kapja meg méltó büntetését. Meg kell tisztulni a focinknak, nem vitás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik