˝Zeljko Dokic kollégámmal együtt dolgoztunk, s nyertünk bajnokságot annak idején, Pécsen. Nagyjából azonos módon gondolkodunk a kosárlabdáról. Két hasonló filozófia csapott össze, s mi kerültünk ki győztesen, talán azért, mert magasabb szinten adtuk most elő azt. Több jó egyéni teljesítmény volt, ezért is tudtunk a vártnál jóval nagyobb arányú győzelmet aratni – összegezte a Pécs 2010 – UNI SEAT Győr összecsapáson látottakat a vezetőedző, majd hozzátette – nem szoktam és nem is szeretek kiemelni senkit a csapatból. Azonban most sok extra teljesítményt láttam, ezért szívesen végigmegyek a csapaton, a szerint kivel miért voltam megelégedve: Iva Ciglar, aki 25 pontot dobott, s 8 gólpasszt adott, kimagasló teljesítményt mutatott, remek ritmust adott a támadásainknak. Nagyon tetszett két magyar fiatalunk: Simon Zsófi állhatatos védő munkája és Rasheed Rita pontereje, fegyelmezettsége, lendülete. A kispadról segítséget nyújtott Edita Sujanova, aki hetek óta kisebb gödörben volt, most a legjobbkor villantotta meg tudását. Bujdosó Nóra méltóságteljes viselkedésére is külön felhívnám a figyelmet, nem foglalkozott az ellenséges légkörrel, ami körülvette, kizárólag a csapatérdekeit tartotta szem előtt, sikerült a külső hatásoktól függetlenítenie magát. Őri Györgyi harcias védőjátéka is fontos eleme volt a vasárnapi diadalnak. Büszke vagyok az egész csapatra, szenvedélyesen, odaadóan küzdöttek, mindig ilyen játékot szeretnék látni tőlük. Magas szintű csapatmunka jellemezte a vasárnapi szereplésünket, sok kiemelkedő egyéni teljesítménnyel.˝
- 03:05 Felfüggeszthetik a vízhasználatot a renitens fogyasztóknál Püspökladányban
- 21:58 A nap legfontosabb hírei - 2025.11.17.
- 21:39 Fényes nappal sétált meztelenül egy család Debrecenben
- 22:47 Vb-selejtező: Szlovákia történelmi KO-vereséget szenvedett a németektől
- 21:15 Rossit kirúgni nem kell félnetek jó lesz
- 20:13 Bejelentette képviselőjelöltjeit a Tisza Párt
- 19:44 Közel 30-an meghaltak egy csádi aranybányában történt összecsapásban
- 21:40 Szeptemberben még a pokolba kívánták, a magyarok legyőzése után új szerződéssel marasztalják az ír kapitányt
- 19:07 Gáspár Győző: Államtitkár akarok lenni
- 19:04 Öt gól egy futballgyilkos ír csapattól? Valami nagyon félrement a magyar futballban
- 18:57 Hozzáment egy japán nő az MI-személyiséghez, amit ő maga hozott létre a ChatGPT-ben
- 18:54 Volt miniszterelnököt és világhírű közgazdászt nyilvánítottak terroristává Oroszországban
- 18:48 Mit szabad és mit nem? Tévhitek az elektromos rollerrel kapcsolatban
- 18:46 Börtönbe kerül a férfi, aki egy premieren támadt Ariana Grandéra
- 18:01 Szándékosan kisiklattak egy vonatot Szlovéniában
- 15:06 A Szuverenitásvédelmi Hivatal közölte, hogy rászállnak a Telex pénzügyeire
- 15:04 Keményen üzent Lázár János Mészáros Lőrinc vasúti cégének: semmiben sem tesznek kivételt
- 14:44 A recepciós segítségével jutott ki a panzióból egy brutálisan összevert nő Kecskeméten
- 14:02 Vasvári Vivien „a hazai televíziózás egyik legtaszítóbb pillanatának” nevezte a Csillag Születik egyik jelenetét
- 18:01 Szándékosan kisiklattak egy vonatot Szlovéniában
- 16:29 Másfél évnyi bántalmazás után kért segítséget egy nő, akit rendszeresen vert a párja a gyerek előtt
- 13:36 Toroczkai az ír meccs kapcsán: Az MLSZ nem a magyar népért dolgozik, hanem globalista érdekeket képvisel
- 17:39 Autós baleset történt a Blaha Lujza téren
- 15:45 Privát szülői csoportba írt üzenet miatt tartóztatták le a brit házaspárt
- 18:54 Volt miniszterelnököt és világhírű közgazdászt nyilvánítottak terroristává Oroszországban
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
