Sport

Federer fájó vereségek után tarolt

A svájci teniszklasszis idén nem nyert Grand Slam-tornát, a szezont viszont parádésan zárta, és már a jövőbe tekint.

Vasárnap pályafutása során hatodik alkalommal nyerte meg a férfi teniszezők világbajnokságát Roger Federer, aki így tizenhét meccses veretlenségi szériával zárta a szezont. A volt világelső mégsem lehet teljesen elégedett a 2011-es teljesítményével, hiszen 2002 óta most először fordult elő, hogy Grand Slam-tornán nem sikerült diadalmaskodnia.

Federer a rendkívüli szezonzárás után már a jövő évre is előretekintett. “Természetesen jó lenne újabb Grand Slamet nyerni. Elmulasztottam pár lehetőséget idén, és talán a tavalyi évben is” – fogalmazott a 16-szoros Grand Slam-győztes svájci.

A 30 éves játékos a Roland Garroson a döntőben szenvedett vereséget Rafael Nadaltól, míg a US Openen az elődöntőben 2-0-s szettelőnyről kapott ki Novak Djokovictól, miközben két meccslabdát is elpuskázott.

“Nem gondolom, hogy a Djokovic elleni vereség volt a legnagyobb csalódás a szezonban. Az nem a döntőben volt. Nadalt megverni a Roland Garros fináléjában csodálatos teljesítmény lett volna. Talán egy kicsit jobban sajnálom az akkor elszalasztott lehetőséget. Tudom, hogy egy pontra voltam a US Open fináléjától, de minden pillanatok alatt történt” – fogalmazott Federer.

“Számomra a legfontosabb, ahogyan az ilyen vereségekre reagáltam a pályán. Fájó volt a US Openen elszenvedett kudarc. Elgondolkodtatja az embert, hogy mégis hogyan tudta elveszíteni a találkozót. De talpra álltam, és onnantól kezdve nem kaptam ki. Ez ismét megmutatja, hogy milyen kemény fából faragtak, és hogy a megfelelő döntéseket tudom meghozni. Ezt várom magamtól.”

Federer elmondta, szerinte Djokovic volt a szezon játékosa, jövőre pedig nagyon kemény évre számít, mert sok jó játékos van a mezőnyben. A svájci a legfrissebb világranglistán visszavette a harmadik helyet Andy Murraytől.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik