Sport

Újabb vasárnap, újabb Federer-Tsonga

A hatodik kiemelt Jo-Wilfried Tsonga két szettben győzte le Tomas Berdychet az ATP-vb szombat esti elődöntőjében. Vasárnap Federerrel mérkőzik.

Az már szombaton délután kiderült, hogy a Barclays ATP World Tour Finals egyik döntőse Roger Federer lesz. Éjjel Jo-Wilfried Tsonga követte a svájcit a fináléba, miután 6-3, 7-5-re verte a hetedik kiemelt Tomas Berdychet.

A győzelmi táncáról is híres “Jumpin Jo” az elődöntő kezdetétől agresszívan lépett fel. 2-1-es előnyben két bréklabdát még mentett Berdych, de két játékkal később már megremegett a cseh, bukta a szerváját. Tsongának pedig elég volt ez az egy brék, hogy harmincnégy perc alatt, 6-3-ra lezárja a nyitó szettet, mely során öt nyerőt vágott be, adogatása mögött mindössze kettő pontot vesztett.

A francia a második játszmában is sokat kockáztatva, nyerő ütésekre törekedve próbálta nyomás alatt tartani Berdychet, de az első játékban adódó mindkét fogadóelőnyét elszórta. Sokáig nem kellett bánkódnia a kihagyott ziccer miatt, mert 3-3-nál a cseh kettős hibával és csúnya rontásokkal ajándékba adta szervajátékát. Térfélcsere után azonban rögtön visszajött a pénteken éjjel hasonló helyzetből fordító Berdych.

De 5-5-nél elérkezett a következő, immár végzetes megingás: Berdych próbálta rövidíteni a pontokat, váratlan szerva-röpte játékkal meglepni ellenfelét, de Tsonga hatékonyan passzolgatott el a közel két méter magas óriás mellett. Végül egy háló közepébe püfölt Berdych-rontásnak köszönhetően Tsonga ismét brékelőnybe került. Rövid pihenő után egy kifele vágott ásszal tett pontot a másfél órás elődöntő végére.

Az 1 óra és 33 perces összecsapás legfontosabb momentumai:

Berdych 53-22-es mérleggel búcsúzik az idei szezontól. A nem éppen kötélidegzetű cseh 2011-ben kilenc ATP-szintű elődöntőbe jutott el, de csak egyszer sikerült onnan továbblépnie. Akkor egyébként nyert is a pekingi fináléban. 1991-92 óta ő az első olyan cseh teniszező, aki egymást követő két évben is top10-en belül zár a világranglistán (legutóbb Petr Korda volt képes erre).

Franciaország jelenlegi legjobbja pedig zsinórban harmadik vasárnap találkozik a tornán még veretlen Federerrel. Két hete a párizsi mesterverseny döntőjében, múlt vasárnap pedig a B-csoport nyitómeccsén kapott ki az ötszörös világbajnoktól. Ráadásul idén már hétszer megmérkőztek, ebből Federer ötöt nyert meg, Tsonga viszont Wimbledonban aratott emlékezetes győzelmet a világbajnoki címvédő felett.

Eredmény – ATP-vb, London (5,93 millió euró), elődöntő
Jo-Wilfried Tsonga (francia, 6.) – Tomas Berdych (cseh, 7.) 6-3, 7-5
Döntő,
vasárnap 18:30-tól (Digi Sport, ÉLŐ):
Roger Federer (svájci, 4.) – Jo-Wilfried Tsonga (francia, 6.)

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.