Sport

Dunaújvárosi hőstett a Kontinentális Kupában

A Dab.Docler jégkorongcsapata 3-1-re legyőzte a dán Herninget a Kontinentális Kupa D csoportjának első fordulójában.

A Dab.Docler együttese a második kvalifikációs szakaszban szállt be a Kontinentális Kupa küzdelmeibe, a dunaújvárosiak hazai pályán jutottak túl holland, spanyol és belga ellenfelükön. Ezen a hétvégén Dániában, a Herning otthonában vendégeskednek az Acélbikák, illetve a brit Sheffield Steelers és az olasz Asiago, vagyis nem vár könnyű feladat Stephan Lundh legénységére.

Rögvest az első meccsen a házigazdával csapott össze a Dab, a jó erőkből álló dánok pedig már igen korán, a második percben megszerezték a vezetést, Björkstrand talált be. A Fejér megyeiek hiába próbálkoztak, az első szünetig nem sikerült egyenlíteni, ám a fordulást követően előbb Somogyi, majd Peterdi talált be, így a mieink várhatták kedvezőbb helyzetből a harmadik harmadot. A Herning végül nem találta a fogást a magyar együttesen, Mihalik pedig egy üres kapus góllal el is döntötte a találkozó sorsát, bravúrral kezdett Dániában a Dunaújváros.

A csoport másik mérkőzésén az Asiago büntetőkkel verte a Sheffieldet. A Lundh-legénység szombaton az olasz féllel meccsel és egy siker esetén nagyot léphet a továbbjutás felé.

A dániai csoport, illetve az ezzel párhuzamosan az ukrajnai Donyeckben zajló minitorna győztese január 13. és 15. között mérkőzik majd meg Franciaországban a házigazda Rouen Dragons és a fehérorosz Junoszt Minszk gárdájával a négyes döntőben.

Eredmények – Kontinentális Kupa, D csoport, 1. forduló
Dab.Docler – Herning (dán) 3-1 (0-1, 2-0, 1-0)
Sheffield (brit) – Asiago (olasz) 3-4 (1-0, 2-2, 0-1, 0-0) – büntetőkkel

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik