Sport

Nadal lenyomta Fish-t

Rafael Nadal is győzelemmel kezdte a tenisz vb-t Londonban, vasárnap este. Fish nem adta könnyen a bőrét, csaknem háromórás küzdelemre késztette a spanyolt.

Délután Roger Federer mindössze másfél órát pályát töltve verte Jo-Wilfried Tsongát. A világranglista második Nadalnak kétszer annyi időre és három darab meccslabdára volt szüksége ugyanehhez.

Az első szett tükörsimán alakult, Fish idegesen, sokat rontva kezdett, de látva a következő két játszmát, nyugodtan írhatjuk a rossz rajtot a lámpaláz számlájára.

A fél óra alatt, 6-2-re elbukott nyitó felvonás után a vb-újonc összekapta magát, és olyan álomteniszt tett az asztalra, amilyet a 90-es évek óta nem nagyon láttunk. Kiválóan variálta játékát, váltott át labdameneten belül védekezésből támadásba. Agresszívan lépett fel a hálóhoz, parádés ejtései befuthatatlanok voltak, még a lábmunkájáról híres Nadal számára is. 6-3-mal egyenlített.

A döntő szett csúcsteniszt hozott, csodálatos pontokkal. Rafa újra beleerősített, Fish tartotta a tempót. Mindketten kétszer-kétszer brékeltek, Nadalnak 5-4-es vezetésnél volt két meccslabdája az amerikai adogatásánál, de nem tudta kihasználni egyiket sem, így végül a rövidítésre maradt a döntés.

A tie-breakben Nadal ismét robot üzemmódba váltott. Jobban koncentrált, stabilabban játszott, fogadhatatlanul adogatott. Az Egyesült Államok legjobbja mindössze egyetlen szerváját tudta lekezelni. Így három órányi tenisz után, harmadik meccslabdáját már kihasználta a tavalyi vb-finalista mallorcai.

Készülhet a keddi,  Federer elleni rangadóra. Fish tisztes vereséggel debütált a planéta legjobb nyolcasát felvonultató eseményen. Holnap Jo-Wilfried Tsongával csap össze.

Markovics Norbert

Eredmény – ATP-vb, London (2,227 millió font), 1. csoportkör
B-csoport:
Federer (svájci, 4.) – Tsonga (francia, 6.) 6-2, 2-6, 6-4
Nadal (spanyol, 2.) – Fish (amerikai, 8.) 6-2, 3-6, 7-6
A csoport állása:
Federer 1-0, Nadal 1-0, Fish 0-1, Tsonga   0-1
A mai program, Digi Sport (ÉLŐ)
15:15-től:

Andy Murray (brit, 3.) – David Ferrer (spanyol, 5.)
21:15-től:
Novak Djokovic (szerb, 1.) – Tomas Berdych (cseh, 7.)

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.