Sport

Milliókat nyert a magyar pókeres Görögországban

Az Európai Póker Turné fináléjában a hatodik helyet sikerült megszereznie Kovács Andrásnak, amivel 16 millió forintot nyert.

Hosszú idő elteltével volt újra magyar döntős az Európai Póker Turné egyik állomásán. Kovács András az EPT Loutraki fináléjában végül a hatodik helyig menetelt – írja a Poker.hu.

Lendvai Tamás az EPT Monte Carlo döntőjében szerzett harmadik helye óta nem jutott magyar játékos fináléba EPT versenyen. Ez most nagy örömünkre az online profi Kovács „and217” Andrásnak sikerült újra a múlt héten rendezett EPT Loutraki versenyén. Magyar játékosunk bizakodó volt az általa könnyűnek ítélt döntőben, annak ellenére, hogy abszolút utolsóként, nagyon lemaradva várta a finálét.

Szerencsére Kovács hamar meg tudta duplázni zsetonjai számát egy érdekes, de jónak bizonyult megadásnak köszönhetően. Majd nem sokkal később máris egymillió zsetonon találta magát, miután egy 50-50 szituációban hetes párja erősebb maradt ellenfele A-10-ével szemben.

Ez idő alatt kiesett Mario Puccini és Charalampos Kapernopoulos is, viszont a hatodik helyen sajnos Kovács Andrásnak kellett távoznia. Egy teljesen standard szituációban ment allin A-K-lyal, Hauke Heseding dáma párral megadott, a szintén pénzfeldobásos szituációnak titulált partiban viszont nem érkezett segítség Kovácsnak, aki így is 53 700 euróval, azaz több mint 16 millió forinttal gazdagodott.

A párbajt végül a Kovácsot kiejtő Heseding és szinte a finálét végig vezető brit Zimnan Ziyard játszotta. A mindent eldöntő utolsó partiban Heseding blöffje nem jött be, Ziyard két párral megadott a rendkívül veszélyes közös lapoknál, amivel élete legnagyobb győzelmét szerezte.

Az EPT Loutraki végeredménye:
1.hely: Zimnan Ziyard – 347 000 euró
2.hely: Hauke Heseding – 221 800 euró
3.hely: John Tamaras – 134 400 euró
4.hely: Florian Schleps – 100 800 euró
5.hely: Pierre Mothes – 67 200 euró
6.hely: Kovács András – 53 700 euró
7.hely: Charalampos Kapernopoulos – 40 300 euró
8.hely: Mario Puccini – 27 000 euró

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.