Sport

250 nap múlva olimpia: esélyek, remények

Elmondjuk, kik azok, akik már kiharcolták a londoni részvételt, és kik azok, akik még küzdenek, akikért még szoríthatunk.

A hétvégén elértünk a 250-es bűvős számhoz. Ennyi, pontosabban már kettővel kevesebb nap van hátra a 2012-es londoni olimpia nyitányáig.

Ilyenkor elkészítik a mérleget is, így tett a Magyar Olimpiai Bizottság, amely összefoglalta, az egyes sportágakban kik jutottak már ki az ötkarikás játékokra, és kiknek van minderre esélyük. Ezt az összefoglalót közöljük most.

Asztalitenisz
Egyéniben Tóth Krisztina és Póta Georgina a világranglista alapján már jogot szerzett az indulásra.
Jövőre április 11-15 között Luxemburg rendezi a kontinentális kvalifikációs versenyt, ahol további 11 kvótát osztanak ki mindkét nem számára.
Ha itt egy harmadik magyar, reményeink szerint Lovas Petra is kvótát szerez, akkor a nők a csapatversenyben is indulhatnak. A férfiaknál egy kvóta megszerzésében reménykedünk.
A csapatversenyen a hat földrész legjobbja, a rendező ország, valamint az egyesekben legtöbb játékost adó kilenc nemzet vehet részt. Amennyiben kilencnél több nemzet felel meg a kvalifikációs szabályoknak, akkor a csapat-vb-n (március 25. és április 1. között Dortmund rendezi) kialakult rangsor dönt.

Atlétika

Az olimpiára a nemzetközi szövetség nevezési „A” és „B” szintet írt ki. Egy nemzet maximum három „A” szintes, illetve, ha nincs „A” szintese, akkor egy „B” szintes sportolót indíthat minden versenyszámban. A kvalifikációs időszak július 8-án zárul.

Magyarország öt „A” szintes atlétával rendelkezik: Pars Krisztián (kalapácsvetés), Kiss Dániel (110 méter gát), Kővágó Zoltán (diszkoszvetés), Kálovics Anikó és Rakonczai Beáta (maratonfutás).

A „B” szinttel rendelkezők közül kilencen nevezhetők: Deák Nagy Marcell (400 méter), Kürthy Lajos (súlylökés), Minczér Albert (3000 méter akadály), Madarász Viktória (20 kilométer gyaloglás), Márton Anita (súlylökés), Orbán Éva (kalapácsvetés), Farkas Györgyi (hétpróba), Kazi Tamás (800 méter), Kovács Tamás (maratonfutás).

A további „B” szintesek csak akkor indulhatnak az olimpián, ha az „A” szinttel rendelkező sportoló megsérül: Baji Balázs (110 méter gát), Fazekas Róbert (diszkoszvetés), Németh Kristóf (kalapácsvetés), Füsti Edina (20 kilométer gyaloglás). Összesen a szövetség további 5-6 kvótában reménykedik.

Birkózás
Az első kvalifikációs verseny a szeptemberi isztambuli világbajnokság volt. Ezen a versenyen Deák Bárdos Mihály (kötöttfogás 120 kg), Módos Péter (kötöttfogás 55 kg) és Sastin Marianna (szabadfogás 63 kg) szerzett jogot az olimpiára. 2012-ben még három versenyen lehet kivívni az indulás jogát. A magyar szakvezetés még 4-5 magyar olimpiai kvóta megszerzésében bízik.


Evezés

A bledi világbajnokságon a Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettős szerezte meg az olimpiai részvételt. További magyar egységeknek a május 7-i luzerni világkvalifikációs versenyen nyílik lehetőség kvótaszerzésre. A magyar szövetség a most ismét összeült Varga Tamás, Hirling Zsolt könnyűsúlyú kétpáregység olimpiai részvételében bízik.

Cselgáncs
Egy hosszú, öt kontinensen zajló Grand Slam- és világkupa-sorozat során lehet az indulási jogot megszerezni. A menetelés április 30-án zárul.
Közvetlenül a világranglistáról a férfiaknál súlycsoportonként az első 22 helyezett, a nőknél az első 14 helyezett, azaz összesen 252 dzsúdós szerez kvótát.
A maradék 100 helyet a közvetlen kvalifikációról épphogy lemaradó versenyzők kapják, kontinentális eloszlásban: Európából 25, Afrikából 24, Amerikából 21, Ázsiából 20, Óceániából pedig 10 fő.
A mai állás szerint a magyarok közül Csernoviczki Éva (48 kg), Karakas Hedvig (57 kg), Mészáros Anett (70 kg), Joó Abigél (78 kg), Ungvári Miklós (66 kg), Csoknyai László (81 kg) és Bor Barna (+100 kg) áll jelenleg a közvetlen ranglistán olimpiai indulást érő helyen. Farkas Bálint (100 kg) pillanatnyilag a további elosztható kvóták egyikét birtokolja. A szövetség összesen 8-9 kvóta megszerzését reméli.

Kajak-kenu

A síkvízi szakágban Szeged rendezte a világbajnokságot. Ezen a nők a maximális hat kvótát be is gyűjtötték, a férfi kajakosok hét, a kenusok egy helyet szereztek. Május 16-17-én Poznanban rendezik a kontinentális olimpiai kvalifikációs versenyt, ahol a kenusok kettesben, a kajakosok egyesben szeretnének még összesen három kvótát szerezni, amit elérhető célnak tart a szövetség.

Kerékpársport
A négy szakág, azaz az országúti, a pálya-, a BMX- és a hegyikerékpározás közül eddig az országúti szakágban, azon belül a mezőnyversenyre kvalifikált Lovassy Krisztián.
A pályaszakágban nincs esélyünk versenyzőt indítani, de a hegyikerékpározásban egy férfi és egy női versenyzőnk várhatóan kiharcolja az indulás jogát.

Kézilabda

A magyar férfi válogatott a világbajnokságon elért helyezése alapján jogosult az áprilisi olimpiai kvalifikációs tornán való részvételre. A három kvalifikációs csoport egyikének Dánia lesz a házigazdája. Ebbe a csoportba osztottak be minket, egy másik európai és egy afrikai ország mellé. A csoport első két helyezettje jut ki az olimpiára. Férfiválogatottunknak esélye van a cél elérésére.

A magyar női válogatott elbukta a németekkel szemben a világbajnoki részvétel jogát, így decemberben nem szerepel a brazíliai tornán. Mégis egy halvány remény maradt még az olimpiai kvalifikációs tornán való részvételre. Ehhez ugyanannak a nyolc csapatnak kell a világbajnokságon a legjobb nyolc közé kerülnie, mint a 2010-es Eb-n.

Lovaglás

Jelenleg nem vagyunk egyik szakágban sem kvalifikációt érő helyen. Esély kizárólag díjlovaglásban lehet.

Ökölvívás
A férfiaknál a szeptemberi bakui világbajnokságon három kvótát szereztünk: Káté Gyula (64 kg), Harcsa Zoltán (75 kg) és Varga Miklós (60 kg) személyében. A maradék európai kvóták az áprilisi isztambuli kontinensbajnokságon dőlnek el.
A nők a 2012-es világbajnokságon szerezhetnek indulási jogot az olimpiára. Európának súlycsoportonként 4-4 kvóta van fenntartva. Az ökölvívó-szövetség további 3 férfi és egy női kvótát remél.

Öttusa

A magyarok igen jól állnak a kvóták megszerzésében. Kasza Róbert, Marosi Ádám, Kovács Sarolta és Tóth Adrienn már megszerezte az indulás jogát, de a 2012-es világbajnokságon és a június 1-jén záruló világranglistáról további magyar sportolók kvótaszerzése várható. A kvótával rendelkezők közül a 2-2 indítható magyar versenyzőt a szövetségi kapitány jelöli ki.

Sportlövészet
A sportág kvalifikációs versenyei a koronglövő szakágban lezárultak. 2012-ben csak a légfegyveres számokban lehet még kvótát szerezni. A légfegyveres Európa-bajnokságot február 14-20. között rendezik a finnországi Vierumaakiben. Itt versenyszámonként 4-4 kvótát osztanak ki.
Jelenleg három magyar sportoló készülhet az olimpiára: Bognár Richárd (dupla trap), Sidi Péter (puskaszámok) és Csonka Zsófia (pisztolyszámok). A szövetség még 2 kvóta megszerzésével lenne elégedett.

Súlyemelés

A 2010-es és a 2011-es világbajnokságon egy magyar sportoló sem szerzett indulási jogot az olimpiára. A 2012. április 6-16. között Antalyában rendezendő Európa-bajnokságon az olimpiai kvalifikációs pontverseny első hét férfi és első hat női nemzetei szereznek 1-1 indulási jogot az olimpiára. A már kvótát szerzett európai nemzetek eredményei nem számítanak be a pontversenybe. A magyar súlyemelők a pontversenyben ott szeretnének lenni a kvótát szerzők között.

Taekwondo
A világkvalifikációs tornán nem sikerült kvótát érő helyen végeznie magyar sportolónak. Az egyetlen lehetőség még a januári kazanyi európai kvalifikációs verseny lesz, ahol minden súlycsoportból 3-3 sportoló szerez olimpiai kvótát. A férfiaknál a szövetség bízik egy kvóta megszerzésében.

Tenisz

Azért, hogy a sportág olimpiai tornája vonzó legyen a legjobb teniszezők számára, a londoni versenyen ATP- és WTA-pontokat is lehet szerezni. Így a szervezők remélik, hogy a világ legjobbjai indulnak majd a Wimbledonban rendezendő tornán.

A nemzetközi szövetség a 2012. június 11-i ranglista alapján állítja össze az olimpia mezőnyét egyesben és párosban. Reálisan a női versenyzőink érhetnek oda az olimpiára egyesben és párosban egyaránt.

Torna, RG
Berki Krisztián a lólengés olimpiai mezőnyébe kvalifikálta magát a tokiói világbajnokságon való győzelmével. További egy-egy férfi- és női kvóta megszerzésére az egyéni összetettben az olimpiai tesztversenyen nyílik lehetőség. A csapatversenyben hazánk már nem érdekelt.
Ritmikus gimnasztikában Vass Dóra küzd a tesztversenyen a még szabad 5 kvóta egyikéért.

Triatlon

A 2012. május 31-i olimpiai kvalifikációs világranglistáról lehet megszerezni a jogot az olimpiai indulásra. A pillanatnyi állás szerint Vanek Ákos, Kovács Zsófia és Vanek Margit áll olimpiai kvótás helyen. A hazai szövetség elégedett lenne, ha a pillanatnyi állás a május 3-i zárás után is megmaradna.

Úszás, műugrás, szinkronúszás
Itt is A- és B-szinteket állítottak fel. Országonként két A-szintes vagy ha a nemzet nem rendelkezik A-szintessel, akkor egy B-szintes úszó indulhat az egyes versenyszámokban. A szintidőket július 3-ig lehet teljesíteni.
Eddig 13 A-szintes úszó: Bernek Péter (200 méter hát), Biczó Bence (200 méter pillangó), Cseh László (200 méter pillangó, 200 és 400 méter vegyes), Gyurta Dániel (100 és 200 méter mell), Kis Gergő (400 és 1500 méter gyors ), Takács Krisztián (50 méter gyors), Verrasztó Dávid (200 és 400 méter vegyes), Kapás Boglárka (400 és 800 méter gyors), Hosszú Katinka (200 méter vegyes), Jakabos Zsuzsanna (200 méter gyors, 200 m pillangó, 400 méter vegyes), Mutina Ágnes (200 méter gyors), Risztov Éva (400 és 800 méter gyors), Verrasztó Evelyn (200 méter vegyes) és 4 „B” szintes úszó áll olimpiai szereplést érő időeredménnyel.
A B-szintes idők: Bernek Péter (100 méter hát), Biczó Bence (100 méter pillangó), Kozma Dominik (100 méter gyors), Zámbó Balázs (200 méter gyors), Jakabos Zsuzsanna (50 méter gyors, 100 méter pillangó), Mutina Ágnes (100 méter gyors), Povázsay Eszter (100 méter hát), Sztankovics Anna (100 és 200 méter mell), Verrasztó Evelyn (200 méter hát).
A váltószámokban a világbajnokságon minden számban 12 nemzet szerzett olimpiai kvótát. Magyarország a női 4×200 méter gyorsváltóban indíthat váltót. A négy váltótag mellé 2 tartalékot lehet nevezni. A váltók mezőnyét a kvalifikációs idő befejezése után további négy váltóval töltik fel a világranglista alapján.
A nyíltvízi úszók a 2012. június 10-i tesztversenyen szerezhetnek még kvótát, maximum 9 férfi és 10 nő. Kvótaszerzésre Risztov Évának és Gercsák Csabának van esélye.
Műugrásban a világbajnokságon már elkelt 3-3 szinkron- és 12 -12 kvóta az egyéni számokban. Magyar műugró nem volt a kvótát szerzők között. A 2012. február 20-28. között megrendezendő londoni világkupa-versenyen a szinkronszámokban 4-4, az egyéni számokban 18 (nemzetenként maximum 2-2) hely osztható. Szinkronúszásban párosunknak, ha maximálisan teljesít a 2012-es kvalifikációs versenyen, lehet esélye a kvótaszerzésre.

Vitorlázás

Decemberben rendezik az ausztráliai Perthben az olimpiai kvalifikációs világbajnokságot. Az idei világbajnokság után a 2012-es világbajnokságokon lehet még kvótát szerezni. A szörfözők mellett a laser és laser radiál számokban van esély a kvótaszerzésre.

Vívás
A 2011-es olimpiai kvalifikációs versenyek befejeződtek. 2012-ben március 31-ig további világkupa- és GP egyéni és csapatversenyeket rendeznek. Jelenleg a férfikardcsapat áll kvalifikációs helyen, mivel az Afrikát képviselő Egyiptom nincs az első 16 között a világranglistán.
Egyéniben Imre Géza, Boczkó Gábor (párbajtőr), Mohamed Aida (tőr) áll olimpiai indulást érő pozícióban. A szövetség csapatban a férfi kard mellett a női tőr, egyéniben a párbajtőrvívó Szász Ágnes és a kardozó Benkó Réka kvótaszerzését reméli.

Vízilabda


A férfi válogatott a 2011-es világbajnokságon kiharcolta az olimpiai részvétel jogát. A nőknek először a január 18-28. közötti eindhoveni kontinensbajnokságon kell, hogy az első öt között végezzenek, és akkor indulhatnak a 2012. április 15-22. közötti olimpiai kvalifikációs tornán, amelyet Olaszország rendez. A torna első három helyezettje jut ki Londonba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik